Azt már megtanultuk, hogy az ellenzéki oldalon szinte mindenkinek nagyon komoly gondjai vannak a szövegértéssel, a statisztika fogalmával vagy bármivel, ami bonyolultabb, mint egy bot. A »világelső halálozás« kifejezés értelmezésével már sokan, sokféleképpen megpróbálkoztak közülük; valahogy az jött ki mindig, hogy minden egyes nap mindig nálunk halnak meg a legtöbben a járvány következtében tavaly március óta. Valóban nagyon magasak a napi halálozási adatok, de hát éppen a harmadik hullám legrosszabb periódusában vagyunk.
A brit mutáns által okozott járvány tulajdonképpen már egy másik járvány, hiszen ez a változat okozza már a magyarországi fertőzések zömét. Az kijelenthető, hogy a korábbi változatot egyébként kordában tartó intézkedések nem voltak elég hatásosak az új, brit mutánssal szemben. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy a kormányzat időben szigorított-e, vagy enyhített, az ellenzék naponta változó álláspontja szerint tavaly, a második hullám kezdetekor, csak éppen nincs kivel. A járványügyi szakembereknek ugyanis nem az a dolguk, hogy olyan Lantos Gabriella- és dr. Gődény-féle emberekkel vagy éppen ellenzéki politikusokkal vitatkozzanak, akik egyszerűen nem kompetensek. Az ellenzék mindig az ellenkezőjét akarta, mint amit a kormány mondott – az oltásszkeptikusok és a vírustagadók legalább konzekvensek voltak, ők ugyanazokat a hülyeségeket ismételgették a kezdetektől fogva.”