„Nemzetközi nőnap alkalmából érdemes egy kicsit elgondolkodni, hogy hogyan áll a nők egyenjogúságának a helyzete, hiszen a Nőnapot ezért találták ki, nézzük meg tehát, sikeres volt-e az osztályharc mintájára bevezetett »nemharc«.
Régen egy nő még a saját külsejéről se dönthetett egyedül. Ma azonban minden nőnek joga van a szénhidrátmentes diétához, joga van az anorexiához, a testképzavarhoz. Joga van mindenféle mérgeket kenni az arcára és a körmeire, sőt joga van karikát tenni a fülébe, vagy akár az orrába, mint a malacoknak. Joga van tűsarkú cipőben megnyomorítani a lábát, joga van miniszoknyában megfázni télen, és joga van bármilyen módon elcsúfítani magát. Joga van ahhoz, hogy ne a szüleinek vagy a férjének, hanem a reklámoknak próbáljon megfelelni.
Régen a nőket a munkában is elnyomták. Bizonyos nehéz vagy veszélyes munkákat nem végezhettek nők, például nem lehettek bányászok, nem lehettek katonák. Régen a nőket zsarnok módon eltartották, ma ellenben joguk van ugyanannyit dolgozni, mint a férfiak. Joguk van a családi vállalkozásban való részvétel helyett külön munkahelyre járni, távol a szeretteiktől, joguk van ott naphosszat stresszelni (hogy legyen pénzük arra az esetre, amikor elhagyják őket). Joguk van arra, hogy csak este lássák a gyerekeiket, akiket az index, a 444, és a social media algoritmusai nevelnek föl helyettük.
Régen egy nőt elnyomtak, és úgy őrizek, mint valami értéktárgyat. Lányként az apja, majd asszonyként a férje vigyázott rá. (Eleve, micsoda megalázás az, hogy valakit értékesnek tartanak? Pfúj! Felháborító!)”