Mi a teendő a pedofília ellen?

„Gyakori észrevétel mostanság, hogy a katolikusok ne az LMBTQ-lobbi miatt hőbörögjenek, és ne mindenféle ósdi, úgymond idejétmúlt erkölcsi tanításokkal hozakodjanak elő folyton, hanem inkább foglalkozzanak a pedofília problémájával. Írjanak róla sokat, legyen valamiféle kollektív bűntudatuk, és leginkább hallgassanak jó mélyen mindenféle egyéb morális kérdésben. Hisz az ő köreikben is milyen alakok vannak. Csakhogy ez a felvetés több sebből vérzik. (...)

Különösen kevéssé hatékony ez a módszer, ha mindeközben axiómaként duruzsolja a fiatalság fülébe a fősodor, hogy minden vonzalom oké. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás nem egyenlő a pedofíliával, ha azonban a gyereknek kiskorától azt tanítják, hogy ne féljen az óvodába belibbenő transzvesztitától, hanem simogassa meg a pihe-puha boáját, valamint ne akadjon fenn azon se, ha a legkisebb királyfit egy herceg veszi férjül, mert abban sincs kivetnivaló (love is love), sőt, nyugodtan szabad kipróbálni mindenféle dolgokat – ilyen indoktrináció után kérdéses, mennyire fog jelezni a radarja, ha fura viselkedésű felnőttel találkozik. Miközben a másik irányból a »meglévő hajlam kiélése nem lehet bűn« jellegű naiv nyilatkozatokat a pedofil veheti bátorításnak. (...)

Ideértve például azt is, amikor anyuka jóhiszeműen összebútorozik egy kétes alakkal, aki azután szexuálisan bántalmazza mostohagyermekét. Az ilyen esetek száma jóval meghaladja az egyházon belüli visszaélésekét – a mantra mégis az, hogy az egyház és a cölibátus a veszélyes terep. Ezzel együtt tény, hogy sajnos a papok között is előfordulnak perverzek, és minden dicséretes fejlődés ellenére kétezer éve tudjuk: »lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak« – egyházon belül is (naná, hogy a gonosz ott sündörög), azon kívül meg pláne. Éppen ezért talán az lenne a legszerencsésebb, ha a katolikus egyház intézményének ekézése helyett első körben mindenki azt vizsgálná meg, mit tehet ő maga a pedofília megelőzése érdekében. Aki szülőként elhagyja családját, aki nem szán kellő időt a gyerekeire, aki nem figyel oda a rokonságában élő anyátlan/apátlan fiatalokra, vagy aki hívő létére nem imádkozik rendszeresen a hiteles papi és szerzetesi hivatásokért, annak például bőven van mit sepregetnie a saját háza táján is.”