„Sok a kérdőjel Ferenc pápa szeptemberben esedékes budapesti látogatása körül. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból nem derül ki, vajon szán-e időt az egyházfő a magyar állami vezetőkkel való találkozásra, esetleg az eredeti terveknek megfelelően csupán a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén vesz részt.
Emlékeztetnék rá, hogy Budapest utoljára a második világháború előestéjén, 1938-ban adott otthont ennek az eseménysorozatnak, s a mostani körülmények kísértetiesen emlékeztetnek az akkoriakra. A Horthy-éra „király nélküli királyságát” épp olyan odaadóan támogatták a korabeli püspökök, ahogyan a jelenlegi klérus színe-java is látványosan kollaborál Orbán Viktor autokratikus rendszerével. A harmincas években a hírhedt »szegedi gondolatból« eredeztethető revizionista és antiszemita propaganda köszönt vissza a felsőpapság megnyilvánulásaiban, ez az ideológiai métely nem sokkal később pedig katasztrófába vitte Magyarországot.