Jön Ferenc

„Sok a kérdőjel Ferenc pápa szeptemberben esedékes budapesti látogatása körül. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból nem derül ki, vajon szán-e időt az egyházfő a magyar állami vezetőkkel való találkozásra, esetleg az eredeti terveknek megfelelően csupán a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén vesz részt.

Emlékeztetnék rá, hogy Budapest utoljára a második világháború előestéjén, 1938-ban adott otthont ennek az eseménysorozatnak, s a mostani körülmények kísértetiesen emlékeztetnek az akkoriakra. A Horthy-éra „király nélküli királyságát” épp olyan odaadóan támogatták a korabeli püspökök, ahogyan a jelenlegi klérus színe-java is látványosan kollaborál Orbán Viktor autokratikus rendszerével. A harmincas években a hírhedt »szegedi gondolatból« eredeztethető revizionista és antiszemita propaganda köszönt vissza a felsőpapság megnyilvánulásaiban, ez az ideológiai métely nem sokkal később pedig katasztrófába vitte Magyarországot.

Ma a katolikus főpapok többsége Orbánban véli felfedezni az általuk várt politikai messiást. Tény, hogy anyagilag roppantul megéri nekik a szemérmes félrenézés, ha a rezsim szociális érzéketlenségéről, telhetetlen bírvágyáról, szabadságjogaink elvételéről van szó. Előszeretettel keresztényüldözést emlegetnek, amikor valaki szóvá teszi az eklézsiájuknak juttatott sokmilliárdos nagyságrendű állami dotációt, a kezükre átjátszott oktatási intézményeket – vagyis a cinkos hallgatásukért számukra kifizetett júdáspénzt. Egyáltalán nem érzékenyek ellenben a vallásszabadságra, ha Iványi Gábor sokat szenvedett egyházáról van szó, melyet a jelenlegi hatalom csalárd eszközöket bevetve próbál elgáncsolni. A menekültkérdésben humánus álláspontot képviselő Ferenc pápával is szembeszállnak; egyes megnyilvánulásaikkal legitimálják a muszlim bevándorlók elleni gyűlöletkeltést, csak hogy kimutathassák Orbán Viktor iránti lojalitásukat. Botránynak tartom, hogy éppen ők lehetnek a szóban forgó világkongresszus házigazdái.”