Ezt a kétharmadot nehezebb lesz megszerezni

2021. március 12. 12:18

Vannak olyan helyzetek – valószínűleg az oltási kampány is ilyen – amikor személyesen kell megszólítani egyeseket.

2021. március 12. 12:18
R. Kiss Kornélia
Magyar Hang

„Emelkedik az oltásra regisztrálók száma, de azt a kormány is jelezte, hogy a 3,2 millió regisztráció még kevés, hiszen a nyájimmunitás eléréséhez 60-70 százalékos átoltottságot kellene elérni. Vagyis Magyarországon 6-7 millió főt kellene beoltani. Köztük több százezer idős embert, aki a felhívás ellenére még nem regisztrált.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter erre úgy reagált: küldenek még leveleket. Ennél azért formabontóbb ötleteket is el tudtunk volna képzelni annak a pártnak a képviselőjétől, amely a magyar politikai erők közül a legmagasabb szintű országos szervezettséggel rendelkezik, és minden választás előtt bebizonyítja, hogy képes egyenként bekopogni választópolgárok tömegeinek ajtaján, szó szerint vagy képletesen. Mindez azért is van így, mert sokan vannak, akiket nem lehet levelekkel aktivizálni. Ha lehetne, akkor nyilván az egész választási kampány egy nagy, szerelemes levelezés lenne.

Természetesnek tekintjük azt is, hogy ha ajánlásokra van szükség a választás előtt, vagy akár több százezer aláírás kell egy európai polgári kezdeményezéshez, akkor gomba módra nőnek ki országszerte az utcai aláírásgyűjtő pultok. Oltási regisztrációs pultot viszont még egyet sem láttunk.

Pedig vannak olyan helyzetek – valószínűleg az oltási kampány is ilyen – amikor személyesen kell megszólítani egyeseket, főleg a kétkedőket. Már az is valóságos csoda, hogy több mint hárommillióan regisztráltak. Így is kimaradt azonban a miniszter adatközlése szerint több százezer idős ember, akiket valószínűleg az sem fog meghatni, ha a kormány később bejelenti, hogy csak az mehet a Sziget fesztiválra és a Puskás Stadionba, aki már be van oltva.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tajgaréme
2021. március 12. 18:01
Szerintem a nyájimmunitás minden további rábeszélés nélkül meglesz, ugyanis a beoltottakon kívül, azok, akik nem kérik a vakcinát ezt rövid időn belül fogják biztosítani. Csupán azokat sajnálom, akik akik erre rámennek.
u.cserkész
2021. március 12. 17:17
" több százezer idős ember, akiket valószínűleg az sem fog meghatni, " Ez a több százezer idős ember, ha meg akar halni, az az ő dolga. Kár, hogy a normális, de beteg emberek elöl veszik majd el a kórházi helyeket. Ha van Isten, vagy sors, megbünteti az ellenzéket oltásellenes magatartásáért. Rendes diktatúrában, már rácsok mögött nyafognának.
diós guba
2021. március 12. 16:34
No XXI. századi emberek! A logisztika ugye már érzitek hogy nem smafu. Át kellene értékelni az egész történelmet és a logisztikusoknak kellene adni a pálmát. Egy 50- 200 ezres sereget megszervezni, ellátni élelemmel, fegyverrel, budipapírral. Hannibál, Caesar.... Kossuth Lajos. A szónoklatok tetszetősek, de Kossuth a logisztikáért érdemelné meg a megbecsülést és dicséretet az utókortól. Valamit tudtak ezek a régi motorosok.
VeJoLa
2021. március 12. 16:12
Mitől "Magyar" ez a hang? Szerintem ki kéne kérnünk magunknak, hogy így nevezzék magukat! Ez a kis(s) írás is ahelyett, hogy magyarán megmondaná, mit akar, csak mismásol, aki nem tudja, rá nem jönne, mire akar kilyukadni, de mert független objektív újság, mindig ugyanarra, és ez ad némi kapaszkodót az értelmezésben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!