„Álljon itt négy pályamunka a hegyvidéki turulemlékmű modernizálására:
1. A megbélyegzett kóser turul múlhatatlan mementója annak a gyalázatnak, ahogy a magyar állam saját polgáraira támadt, és ahogy magyarok zsidó származású szomszédaikra támadtak. A horgas csőrű, hatágú csillagot viselő madár szobra arra is emlékeztet, hogy zsidók tízezrei haltak meg az első világháborúban a hazájuk szolgálatában.
2. Kun páternek, a nyilas terror arkangyalának emlékműve véget vet a kettős beszédnek, a tagadásnak és a hazudozásnak. A szélsőjobb megkapja a maga életnagyságú idolját: a huszonhétszeres rablógyilkost. Az ő szobra alatt őszintébben hangzik majd, hogy „kitartás”, meg hogy „becsületünk a hűség”, s végre vissza lehet vésni a nyilasok neveit a szobor talapzatába, amelyeket Pokorni Zoltán és a fideszes cancel culture oly sokak fájdalmára eltörölt.
3. Lukácsi Katalin rendkívül szexi, angyalszárnyú mellszobra új, könnyedebb mederbe tereli a tömeggyilkosságokról szóló diskurzust. A holokauszt-infuencer provokatív és kétségtelenül nagyon vonzó meztelenkedése egyszerre feledteti el a turul történelmileg terhelt emlékét, s viszi tovább a kegyeletsértési tradíciót, így képezve folytonosságot a Hegyvidéken.
4. A hetvenhét évvel ezelőtt lezajlott borzalmak igazi áldozatának, Pokorni Zoltánnak a szobra a történtek végső értelmének, az erkölcsi dilemma súlya alatt görnyedő polgármesternek állít emléket. „Ér-e az ártatlanul lemészároltak iránti kegyelet egy polgármesteri széket?” – töpreng az emberarcú városvezető. Az emlékmű egyszerre jeleníti meg a vérző szívű liberálisnak, a felelős politikusnak, az őrlődő értelmiséginek, a nyilasunokának, a NER-lovagnak és a Hegyvidék örökös urának vonásait, akinek miniszterség és pártelnökség helyett nem pusztán be kell érnie egy nagyon gazdag kerület vezetésével, de még a bitang Ács Dániel is vadászik rá, hogy mindenféle történelmi bűnöket a nyakába varrjon. Szobra a XII. kerület lakóinak szerény igazságtétele a polgármester úr által elszenvedett gyötrelmekért.”