A szexuális útkeresés tünete

„Jobboldali-konzervatív-keresztény körökben elterjedt egy vélekedés, miszerint a szexuális identitások és a család körüli mai felhevült és sokszor hisztérikus közbeszéd mögött valójában csak egy nagyon erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, de valójában szűk lobbi aknamunkáját kell látni. Tehát szimpla propagandáról van szó. De van egy rossz hírem. Egyre-másra arról olvasunk, hogy a nyugati társadalmakban ijesztő mértékben, rohamosan nő azon fiatalok száma, akik már tényleg nem a heteroszexualitás hagyományos kategóriáiban gondolkodnak önmagukról. Ezt illik komolyan venni. Tehát fel kell tenni azt a kérdést, hogy vajon arról van-e szó pusztán, hogy a genderlobbi azért ilyen erős, mert valahonnan megszervezik, pénzelik őket, vagy a jelenség mögött az is áll, hogy komoly társadalmi támogatottsága is van? Tehát nem elég pusztán valamiféle összeesküvés-ízű magyarázatot találni a genderlobbi erejére, hanem szembe kell nézni azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy bizony, a hagyományos nemi identitások felbomlásának folyamata Nyugaton már kezd ijesztő méreteket ölteni, s nagy kérdés, hogy nálunk mi a helyzet.

 Úgy tűnik azonban, hogy a hagyományostól eltérő nemi identitások terjedésének történelmi okait – legalábbis a nyilvánosság szintjén – senki nem teszi kérdéssé. Pedig az lenne a kérdés, hogy valójában mi történik itt? Ha ugyanis társadalmi szintű jelenségről van szó, akkor mégis csak kellene lennie egy olyan magyarázatnak, amely a szexuális identitások körüli elbizonytalanodást rendszerszintű tünetként kezeli, s nem pusztán az izolált egyén problémájaként. A genderlobbi trükkje az, hogy a szexuális identitás kérdését az egyén szabadságharcának kiemelt terepeként mutatja be. Úgy állítja be, mintha a probléma az lenne, hogy még nem vált mindenütt normává a szexuális identitás választásának szabadsága. Magyarán, a genderlobbi  az egyén kizárólagos szabadságproblémájává teszi azt, ami nem feltétlenül az. Csak a vak nem látja, hogy itt már társadalmi szintű tünetről van szó, amelyet illene rendszerszintű elemzés tárgyává tenni.

 Csakhogy ez a genderideológia híveinek nem áll érdekében, mert akkor vélhetően kiderülne, hogy magában a rendszerben van valami, ami valósággal kitermeli a szexuális útkeresés jelenségét. El kellene tehát jutnunk mai életünk egész rendszerének a kritikus szemléletéhez, s kimondani, hogy van itt valami, ami tönkreteszi a régi tájékozódási pontokat, szétforgácsolja az egyént, aki aztán keresi a kapaszkodókat, s nem találja másban, mint magánéletének leszűkült érzelmi-szexuális világában. Így eshet meg az, hogy az egyén, miközben amúgy rabszolgát csinálnak belőle, vagy madzagon rángatott fogyasztói bábút, immár boldog, mert hiszen belemenekülhet szexuális identitásának szabad megválasztásába. Nem véletlen, hogy azok állnak az egyén szexuális szabadságharcának az élére, akik azt a rendszert működtetik, amelynek amúgy az egyén az áldozata.”