„Varga Judit azzal vált különösen érintetté ebben a kérdésben, hogy ősszel benyújtott törvényjavaslata, néhány héttel később pedig a megszavazott és kihirdetett törvény értelmében gyermeket ezentúl csak házastársak fogadhatnak örökbe, egyedülállók csak kivételes, »különös méltánylást érdemlő« esetekben. A különös méltányosságot csak a családpolitikáért felelős miniszter, Novák Katalin személyes hozzájárulásával állapíthatja meg a gyámhatóság.
A nyilvánvalóan diszkriminatív törvényjavaslat ellen számos civil szervezet tiltakozott, mivel szerintük a szabályozás egyértelműen azt célozza, hogy az azonos nemű párok, akik a hatályos törvények értelmében nem köthetnek egymással házasságot, ne fogadhassanak örökbe gyermeket. Ezt egyébként már egy korábbi jogszabály-módosítás is szinte lehetetlenné tette: Kásler Miklós EMMI miniszter még október elején nyújtotta be azt a rendeletet, amelynek értelmében egyedülálló személy vagy nem házasságban élő pár csak akkor fogadhatott örökbe gyermeket, ha a hatóság az egész ország területén nem talált olyan házaspárt, aki vállalná a gyermeket.