Milliárdokat hagyott az állam a családoknál: több mint 123 ezer szülőnek lett adómentes a csed, a gyed és az örökbefogadói díj

A NAV szerint szeptemberben összesen 46,2 milliárd forintot is meghaladó adóalap-kedvezményt jelentett.

Ismét felfüggesztették Simonka György mentelmi jogát.
„Simonka György már a vádlottak padján ül legalább 1,4 milliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt, ugyanakkor még mindig tovább bővül a bűnlajstroma. Az ügyészség kérésére ugyanis az Országgyűlés ismételten megszavazta a fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, most vesztegetés miatt.
A lebukott korrupt fideszes politikusok lassan megalakíthatják a börtönválogatottjukat, Mengyi Roland egykori országgyűlési képviselő már börtönben ül, Nagy János korábbi helyettes államtitkárral szemben hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás. A jelenleg is aktív fideszes országgyűlési képviselők közül Simonka Györgyön kívül Kovács Sándor ellen nyomoznak költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt, Boldog István ellen pedig hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Ezek az ügyek mutatják be a Fidesz-rezsim valódi politikájának lényegét, amely csak a hatalomról és a pénzek ellopásáról szól. Az MSZP szociáldemokrata pártként elkötelezett amellett, hogy 2022-ben a kormányváltó szövetség többi tagjával közösen a Fidesz korrupt, egy szűk elit érdekeit szolgáló rendszere helyett egy demokratikus, szociálisan érzékeny és igazságos, egyben környezet- és klímatudatos Magyarországot hozzon létre”.