Nevetségesek vagytok, gyerekek!

2021. február 20. 08:30

Donáth Annának és társainak a digitális diktatúra kiteljesedése a céljuk. Ettől igazán nevetséges, amikor sajtószabadságról, elnyomásról és túlkapásokról írnak.

2021. február 20. 08:30
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Magyar Nemzet

„A Momentumnak, a DK-nak és csatolt részeiknek valójában egyáltalán nem érdekük, hogy a magyar kormány bármiben, bárhogyan is szabályozza a közösségi oldalakat – éppen ezért támadják máris fals, hazug érvekkel az ötletet –, hiszen nekik a mostani helyzet a megfelelő. Az az állapot, amit Amerikában is sikerült előállítani. Az a történelmi helyzet, amiben a Time szerzője büszkén írja meg, hogy egy titkos összeesküvés mentette meg az amerikai demokráciát, amit a BLM-felforgatók, a szociális média korifeusai, lobbisták és óriás­vállaltok szerveztek, természetesen a társadalom érdekében!

Ezért jelentek meg a sokunk által látott, úgynevezett független tényellenőrök a Facebookon, ezért tiltottak le véleményformálókat és politikusokat, ezért vált minden eddiginél nyilvánvalóbbá, hogy a digitális diktatúra immár a pőre valóság, nem zavaros, elméleti elgondolás.

Újfent mondom, a magyarországi, ellenzéki szereplőknek ezzel a világon semmi gondjuk sincs, hiszen ez vezette győzelemre az amerikai baloldalt is – némi csalás mellett. Mit gondolnak, miért most kezdett el erősködni az Euró­pai Bizottság azzal a civil törvénnyel kapcsolatban, ami gyakorlatilag alig különbözik valamiben az osztrák példától? Azzal hogyhogy nincs probléma? Mert Magyarországon 2022-re készülve a politikai pártokon kívül az NGO-kal akarják befolyásolni a közhangulatot, azokkal a legendás civil szervezetekkel, amelyek nyilvánvalóan csak a javunkat akarnák. Én ezúttal sem adnám nekik oda.

Ezeknek a szervezeteknek hazai terep a Face­book, a Twitter és minden egyéb, nyugat-euró­pai vagy amerikai kézben lévő közösségi felület. Nyilvánvalóan ijedtek amiatt, és ezért vagdalkoznak, hogy a magyar kormány szeretné átláthatóbb keretek közé ültetni az oldalak működését. Ugyanis mi simán elviseljük az eltérő véleményeket – ha káros, persze, azt hadd álljon jogunkban hangoztatni –, a Facebook és világnézeti partnerei azok, amelyek mindenfajta sötét, ki nem fejtett szabályra hivatkozva tennék tönkre azokat az oldalakat és platformokat, amelyek nem állnak be a progresszív kórusba. Így juthat a tiltás sorsára percek alatt egy, a genderideológiát megkérdőjelező videó – lásd Rákay Philip kisfilmjét – vagy bármilyen, valóban jobboldali, hathatósan kifejtett gondolat.

Elég csak hozzá pár házmester, nyugdíjas munkásőr vagy unatkozó, mamahoteles momentumos klikkelése.

Lebegjen szemünk előtt a tény: Donáth Annának és társainak a digitális diktatúra kiteljesedése a céljuk. Ettől igazán nevetséges, amikor sajtószabadságról, elnyomásról és túlkapásokról írnak. Az ellenzék politikai ideológiáját ugyanis pontosan azt tartja életben, hogy hazudhatnak, ferdíthetnek, áskálódhatnak. Egy demokráciában sajnos ezt is lehet. Mindez a szabadság a Magyarországon működő Facebookról egyáltalán nem mondható el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jamborz
2021. február 21. 11:39
A valasztasok megnyeresehez annyi is eleg lesz, ha az FB es tarsai korlatozzak a szolgaltatasaikat az orszagban egy-ket hetre - akadozna a chateles, a netflix, a porno, stb.... Az egeszert a kormanyt okoljak, es megigerik, hogy minden rendben lesz, ha az ellnezek nyer, hiszen akkor ujra bekoszont a szabadsag.... Ez az uj kethramad receptje.
Belakiss
2021. február 21. 10:09
Kicsikristóf, itt ha valami nevetséges, az a bajszod.
jánosbácsi
2021. február 20. 18:08
Kristóf figyelmedbe ajánlom a közszolgálati televízió, rádió adásait. Kristóf neked nem sül le a pofádról a bőr?
péterx
2021. február 20. 15:14
Telitalálat a cikk tartalma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!