Nem-zet

2021. február 26. 11:28

Nem titkos alagút. Háromszor is nem!

2021. február 26. 11:28
Batka Zoltán
Népszava

„Nem titkos alagút. Háromszor is nem! Hanem egy föld alatti, hosszú, keskeny autós parkoló, ahonnan majd nyilván egy folyosó vezet a Puskás Aréna VIP páholyába, és aminek a létét nemzetbiztonsági érdekből titkosítottak. Rossz az, aki rosszra gondol. Például, hogy szakasztott ugyanígy nézhetett ki az a mára betemetett föld alatti féregjárat is, amin keresztül a Rákosi-elit tagjai jutottak be suttyomban a Népstadion díszpáholyába.

Még szerencse, hogy a tudományos focializmussal felvértezett, az új idők Moszkvájából, Brüsszelből csorgó, az új idők KGST-jének forrásait nagy kortyokban nyeldeklő élcsapat mindig is tudott differenciáltan gondolkozni. Kezdődött az egész ott, amikor Orbán Viktor gombászni volt Tokaj mellett, majd elvetődött egy helyre, ahol nagy meglepetésére ott találta a feleségét és néhány párthívét, akik éppen a megvásárolt szőlőföldjeikre lehúzható állami támogatásokról trécseltek. A miniszterelnök úr pedig letette a porhantós pöszmétével teliszedett kosarat és hozzászólt kicsit.

Szerencsére  később a bíróság megállapította, hogy a megbeszélés nem volt taggyűlés. Aztán újra hatalomra jutva már bemutatták, hogy a nemzeti gondolat lényege a »nem« szó. Meg a fosztóképzők. Például Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc, akik nem oligarchák, hanem »Cukkerberget« alanyi jogon leköröző tehetséges vállalkozók, akik állami tendereken úgy tarolnak, mint anno Mugabe a zimbabwei választásokon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti1
2021. február 26. 17:35
Beteg agyú.
balbako_
2021. február 26. 16:27
Egyébként sok olyan külföldi zenekar van, amelyik csak ott lép fel, ahol hasonló zárt megközelítési lehetőség van a színpadhoz.
széki lassú
2021. február 26. 14:50
Kötelező olvasmány: Ady Endre összes prózai műve 1. kötet Újságcikkek /Magyar Elektronikus Könyvtár/. Miheztartás végett mindenkinek, aki újságíró akar lenni. Még a Népszavánál is.
Da Vinci
2021. február 26. 13:42
,,Mai kacsa: titkos alagút épül a Puskásban... Ehhez képest a tények: A Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni: jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába. A felülvizsgálat eredménye: jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni. A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró. Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának.” ENNYI.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!