„Hány háztartásba jut el a Heti TV?
Egymillió kétszázezerbe a Telekomnál, alapcsomagban, ingyen. Mindig TV-n is ingyen van, az még vagy nyolcszázezer. Itt jut el egyébként külföldre is, bár nem tudom hány háztartásba. A UPC-Vodafone-on is alapcsomagban vagyunk az egész országban, kivéve a műholdon, mert az egy másik cég. Nem volt ez mindig így, korábban csak Csepelen és a 13. és a 7. kerületben volt látható a tévé, ez szerencsére megoldódott. De például a UPC-nél nem lehet visszanézni a tévét és nem lehet nézni telefonon és tablet-en sem.
Ez összesen hány háztartás a kb. 4,8 millióból?
Most vagyunk körülbelül a 75%-nál, de ezt törvényileg nem is haladhatjuk meg.
Az említett társadalmi célú hirdetések körébe tartozik az Erzsébetváros önkormányzatával kötött megállapodás is?
Nem. Az Erzsébetvárosi Híradó egy külön megállapodás volt. Amikor a 7. kerületbe költöztünk hat éve, az önkormányzat megrendelt egy objektív híradót, amit hetente négyszer ismételtünk. Ezért fizettek 5 millió forint plusz áfát. Majd jöttek a mostaniak, akik végül lenyomták az árat 2 millió plusz áfára. Ami normális, de persze jóval kevesebb. Azt azért hadd mondjam el, hogy a fideszes önkormányzat jóval együttműködőbb volt.
Ez mit jelent?
Megkaptam, hogy a polgármester (Vattamány Zsolt, a VII. Kerület korábbi fideszes polgármestere – a szerk.) hol, mikor és mit csinál, egy operatőr követte és nem szóltak bele mit adok le. És persze, ha bejöttek szerepelni, azt is leadtam. Aztán jött a mostani városvezetés, akik viszont semmi támpontot nem adnak, majd november másodikán Merényi Miklós, kabinetfőnök, írt egy kirúgó levelet. Ő már az első perctől azt mondta, hogy a Heti TV-t látni sem akarja, menjek ahova akarok.
OK Erzsébetvárosi Híradó, de az épületből mikor rúgták ki?
Január 21-én lesétált hozzám az Erőművház (a Wesselényi utcai épület neve – a szerk.) igazgatónője, elnézést kért, hogy egy kellemetlen hírt kell átadjon, de április 30-al ki kell költözzünk. Tisztán, kifestve kell hagynunk az épületet.
Ez lett a vége?