Fekete-Győr és az LMBTQ-lobbi

2021. február 22. 07:35

Fekete-Győr szerint hazánkban ma, COVID idején a szivárványcsaládok elismertetésénél nincs fontosabb teendő.

2021. február 22. 07:35
Vágvölgyi Gergely
Vasárnap

„Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelölt-jelöltje. Nincs ebben persze semmi meglepetés, hiszen Kunhalmi Ágnes korábban már elszólta magát, kiterítve szövetségese lapjait s egyébként is sejthető volt, hogy az olimpia és a játékok megrendezése fölötti nemzeti büszkeség megtámadásában fogant párt legismertebb arcát küldi az előválasztási csatába. A bejelentés önmagában tehát nem is igazán érdekes. Fekete-Győr ez alkalomból elmondott beszéde azonban tartalmazott érdekes elemeket. (...)

Aztán eljutottunk arra a pontra is, amikor a miniszterelnök-jelölt-jelölt (ne feledjük, még előválasztást kell nyernie ahhoz, hogy jelölt lehessen belőle) elmondta, mi is lesz a legfontosabb programpontja. Kapaszkodjunk meg: szerinte ma nincs fontosabb, mint az ún. szivárványcsaládok elismertetése. (...) Ott tartunk tehát, hogy kis hazánkban ma (COVID idején, amikor még az öt százalékos gazdasági visszaesés is egész jó hírnek számít) Fekete-Győr szerint a szivárványcsaládok elismertetésénél nincs is fontosabb teendő. S mivel ilyen életközösségből (ne feledjük: per definitio ezek a formációk nem családok) viszonylag kevés van, logikus, hogy alapvetően nem is nekik maguknak szól ez az üzenet, hiszen létszámukból fakadóan egyszerűen nem jelentenek releváns választói csoportot.

Nem, ez sokkal inkább a már előre ügyesen megdolgozott, érzékenyített társadalomnak szól. És itt jön képbe például a derék LMBTQ-lobbista Pál Márton és az ő stábja, akik ránk szabadították a hírhedt #acsaladazcsalad kampányt, amit – láss csodát – épp a napokban karoltak fel vagy negyvenen a trendi márkák/cégek közül (plusz a holland nagykövetség, de a hollandoknak egy spangli mindig mentség lehet, ha vállalhatatlan dolgokat tesznek). Összeállt a kép: a kirakatba helyezett Marciék előkészítik a terepet, politikamentesen, jajj, de édesek, meg jószándékúak, hát csak boldogok akarnak ők lenni, aztán jön ugyanannak a szellemi körnek a politikai szárnya és ráépíti végletekig liberális kampányát az elmúlt év eredményére. Okosak ezek, el kell ismerni. Ettől persze a család definícióját nem LMBTQ-lobbisták, vagy a HBO határozzák meg, no pláne nem a Netpincér (onnan sem rendelünk többet), a választásokon pedig olyan pártok is ringbe szállnak, akik kiállnak a hagyományos családmodell mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2021. február 22. 17:18
A Netpincérről mindenki törölje magát!
teljesenertelmetlen
2021. február 22. 17:17
Magyarországon buzipropagandával nem lehet választást nyerni. Egyelőre.
VeJoLa
2021. február 22. 10:47
FeGyA szivárványapuka szeretne lenni. Nemes cél ez! És nem is emiatt alkalmatlan miniszterelnöknek, hanem MINDEN MÁS miatt! - A szivárvány-családokról biztos forrásból (Netflix!) tudom, hogy nem működnek! (Igaz, ott a hagyományosak se.) Megértem, ha nem kiemelt kormányzati cél a terjesztésük, de arról nem hallottam, hogy az ilyenné alakultak be lennének tiltva!
Szuverén maffiaállam
2021. február 22. 09:47
"Orbán: Bár a koronavírus minden figyelmet magához vonz, a történelmi kihívás továbbra is a migráció" (2020. február 28.) A balfácán ezt is benézte. Ezért produkálta Európa egyik legrosszabb halálozási adatát az ország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!