Egy szivárványos rongydarab is lehet jelkép, de lobogó nem lesz belőle soha

„Elfogadom, hogy léteznek.

De pozitívan diszkriminálni valakit, kvóták alapján előnyben részesíteni, csak azért, mert mondjuk transznemű, s közben tolerálni azt az agresszív, mindent átszövő, tenyérbemászó kampányt, aminek valahogy mindig az a vége, hogy kvázi nekünk kellene szégyellni magunkat – valamiféle kollektív bűntudatot érezve miattuk –, hát ebből köszönöm, de nem kérek!

Ahogy nem kérek a folyamatos térítésből, az egyre hangosabb, az élet szinte minden területét eluraló agitálásból, agymosásból, a felvonulásokból, és abból sem, hogy egyfolytában azt akarják beadni nekünk, hogy ha valaki, mondjuk családapából nővé operáltatja magát, vagy épp 6 éves kisfiúként nemet akar váltani, az oly természetes és magától értetődően normális, mint a levegővétel. Nem, nem az.

Az emberiség története során még soha nem szült jót, amikor egy hangoskodó kisebbség minden áron rá akarta kényszeríteni az akaratát, a saját törvényeit, eltérő szokásait a többségre. S bár az LMBTQ-kisebbség mögött irdatlan kommunikációs gépezet, a multivállalatok képmutató jóemberkedése – és persze üzleti érdekei –, a nyílt társadalom globális hálózati filozófiája, és politikai érdekközösségek igen erős lobbija áll, a többségi társadalmak – egyelőre legalábbis – nem vevők eléggé az efféle »modernségre«.”