Megszerettük ezt a házat na, szépítgettük, felújítgattuk, akkor is, amikor még az MDP, meg az MSZMP gazdasági igazgatóságának tulajdonában és kezelésében volt, meg akkor is, amikor a rendszerváltás forgatagában azt vettük észre, hogy teljesen jogszerűen, mondhatni jogfolytonosan a nevünkre került. Soha senki nem mondta, hogy ez nem a miénk.
Mi mindenre az akkor hatályos jogszabályok szerint tettünk szert, ha az a Vörös Hadsereg rekvirálási szabályzata volt, akkor azt tartottuk be, ha pedig éppen a bolgár maffia etikai kódexéhez kellett alkalmazkodni, akkor annak feleltünk meg maradéktalanul. Törvénytiszteletünket semmi sem bizonyítja jobban, hogy mindig vissza is igényeltük az ÁFA-t és mindig vissza is kaptuk.
Pedig azt mindenki tudja, hogy az adóhivatal mennyire háklis, biztos szóltak volna, ha valami nem stimmel. Én speciel nem is tudtam, hogy a nagypapám nem egy jobboldali diktatúrában volt tömeggyilkos, hanem egy baloldaliban és a baloldaliban különben sincsenek tömeggyilkosok. Csak tömegek vannak, akiket legyilkoltak, kiraboltak, kisemmiztek, megerőszakoltak, koncentrációs táborba zártak. De ezek mind szomorú egyedi esetekből tevődnek össze, ellentétben a jobboldali diktatúrák rendszerszintű elnyomásával. Felrémlik bennem a késő Kádár-kor sajtószabadsága, amikor a nagyapámhoz hasonló haladó emberek, akik belülről bomlasztották a rendszert elérték a sajtó szabadságát, hiszen akkor az orbáni diktatúrában később betiltott Népszabadságban még meg lehetett írni az igazat.