„Örömmel tájékoztatom a tisztelt nyilvánosságot, hogy bár a DK mindent elkövetett, az elszámoltatás mégsem sikerült. Hiába a kiváló ügyvéd, Gyurcsány Ferenc legfőbb bizalmasa, Czeglédy Csaba, hiába a temérdek idő és pénz, hiába megannyi akarat, Lengyel Domokos, a Sétáló Budapest színeiben indult újbudai polgármesterjelölt felelősségre vonása nem jött össze.
Pedig bűne súlyosabb volt, mint amit Gyurcsány Ferenc álma, a demokratikus, európai Magyarország elviselni bír. Nem: nem ásott el senkit. Nem: nem lopott el közpénzt. Nem: nem titkolt el költségvetési adatokat. Nem: nem lövetett ki szemeket. Lengyel Domokos tette égbekiáltóbb: felhívta a figyelmet arra, hogy a DK helyi erős emberét, Lakos Imrét másodfokon elítélte a bíróság egy korrupciós ügyben, és nem tette hozzá, hogy az a kúriai tanács, amelyet az MSZP 2010-es alkotmánybíró-jelöltje vezetett, harmadfokon felmentette őt.
Így hát a DK ahelyett, hogy az újbudai parkolási pénzek szétlopásának csatornáit, vagy bármilyen egyéb, fideszes érintettségű korrupciós ügy részleteit tárta volna fel, inkább kicsinyes bosszúhadjáratba kezdett azok ellen, akiket tényleg a politikai ellenfeleinek tekint.
Engem Berki Krisztián perelt be komolytalan vádakkal, Lengyel Domokost pedig az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Lakos Imre rángatta bíróság elé, aki ma is befolyásos figura a Városházán. Az elit összezár: a NER és a DK a külső fenyegetés ellen már vállt vállnak vetve harcol.
Köszönöm Schiffer Andrásnak, hogy megvédte Lengyel Domokost a Gyurcsány-párt bosszújától! Egy nap talán majd arra a Magyarországra ébredünk, ahol legalább az ellenzék a korrupciót, és nem a politikai beszédet üldözi. Ez a Magyarország azonban nem jön el magától. Minden nap tennünk kell érte: a korrupció leleplezésével, a korrupt köztisztviselők megnevezésével, felelős és szabad politikai beszéddel.”