Az SZFE-történet reményt kelt bennem

„Látva az SZFE körüli eseményeket, mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik filmesek akarnak lenni? Mit tegyenek most?

Az SZFE-történet az egyik, ami reményt kelt bennem a jövővel kapcsolatban. Nem üzenek nekik semmit, hogy mit tegyenek. Ők szerintem tudják, hogy mit kell tenniük, és nem hiányzik nekik az én tanácsom. Azt el kell mondjam, hogy lazán, de kapcsolatban vagyok velük. Elhívtak őrségbe, és magától értetődő volt, hogy megyek. Ha hívnak megint, én biztosan ott leszek mellettük, de idióta tanácsokat kívülről nem adok nekik.

Általánosságban egy kezdő filmesnek a következőt tudom mondani. Nem a filmezést kell megtanulnod, hanem az életet. Ha megérted az életet, akkor utána a stílus megtalál téged, és érezni fogod, hogyan kell filmezned. Minden kérdésedhez hozzáadódik egy stílus, és ha felmerül egy újabb kérdés, arra már kicsit másképpen kell válaszolnod. Lépésről lépésre felépítesz egy saját filmnyelvet, már ha igazi filmes vagy. Diploma pedig nem kell, tőlem soha senki nem kért diplomát. Szerintem hülyeség, ha valakit azért hívunk színésznek, rendezőnek, szóval szakmabelinek, mert van diplomája.

Ha egy operatőr azt hiszi, hogy attól lesz jó operatőr, mert van egy vadonatúj, csiricsáré kamerája, akkor hatalmasat téved. Egy közönséges iPhone-nal is tudsz baromi jó filmet csinálni, az a lényeg, hogy legyen benned energia, düh, bátorság és szarjál az egészre! A 21. században, amikor már egy telefonnal is lehet filmezni, fölösleges megtanulni a szabályokat, mert úgysem vonatkoznak rád.

Én jártam a SZFE-re – akkor még főiskola volt –, de a filmkészítés nem egy olyan dolog, amit megtanultam. Volt például olyan óránk, hogy tudományos szocializmus. Ennek az intézménynek különböző korszakai voltak, és az elmúlt években végre nyugalomba jutott. Amennyire én azt kívülről láttam, normális tanárok viszonylag felszabadult struktúrában oktattak. Hagyni kellett volna őket békében dolgozni.”