Alapozás

Már elfelejtetted, Viktor, gulyás nyilatkozata révén megüzente, hogy nincs kultúrharc. Erre mit hallok a Kossuth Rádióm Vasárnapi újság című műsorában, minden a kultúrharcban dől el. Ők még elfelejtettek Orbánnak szólni.

"másság, ami érték, tehát védendő. Annak lenni, ami vagy: érték." Ez így van! Hajrá LMBTQ!

Mindig jó érzés ilyen tehetségtelen balfaszokat látni.

Fogadjuk el alapnak, amit Demeter közreadott, majd nézzük meg, a jelenkori hatalom megfelel-e ezeknek az alapelveknek. Irodalom: hogy ne is menjünk messzire, mindjárt kezdhetjük itt a vizsgálódást. Alap lenne a magyar irodalom helyén kezeléséhez, hogy olyanokra bízzuk, akik méltók erre. Méltók irodalmi, közéleti tevékenységük alapján. Ehelyett azt látjuk, hogy egy olyan ember irányítja a területet (ami egyébként, lévén művészet, nem szorul irányításra) aki egy nemzeti konzervatív értékrend alapján hasznos munkatárs lehetne valamilyen alsó, operatív szinten, de a vezetésre teljesen alkalmatlan. Konzervatív alapállásból Demeter egy túlmozgásos figura, aki szépirodalmi téren sem tett még le sok mindent az asztalra. Kinevezése az irodalmi élet "élére" nem az ún. balodaliak megfricskázása, hanem a kormányoldali, tekintélyes iróközösség arculcsapása. Színházi területen a kép hasonló: az olajmérnök és a fociklub-tulajdonos kinevezése a kuratóriumba nem Ascher megalázása, hanem azoké a jobboldali, magukat kormányközelinek tartó színházi és filmes szakembereké, akik helyére a lövészkapitánnyal egyetemben lettek a mérnök urak betéve. Úgy látszik a hatalom csúcsáról nézve nem sokat érhetnek a "nemzeti oldal" színészei és filmesei. Vidnyánszky külön fejezet ebben a történetben: ő az egyetlen olyan vezető, akinek papírja van arról, hogy képes egy színészképző intézményt szétverni, ezt Kaposváron bizonyította. A kaposvári bukás után valaki úgy láthatta jónak, csinálja ezt meg Budapesten is. Kérdés, hogyan lesz így jobboldali fordulat a kultúrában, ki fogja a nemzeti gondolatot győzelemre vinni, ha a megkaparintott SZFE-n a város különböző pontjaira szórják szét a hallgatókat, és televíziós bemondókkal akarják a hazai színházművészetet felvirágoztatni. Vidnyánszky, a művész szerepe is minimum ellentmondásos, konzervatív, nemzeti alapon nézve. Egy a miénktől különböző színházi kultúrában szocializálódott, ami önmagában természetesen nem baj, de színházi látásmódja ma is egyedi, és a hazai igényekkel - finoman fogalmazva - nem korrelál. Utánaolvasgatva kitűnik, hogy azok a dicséretek, amiket rendezéseiért kapott, túlnyomórészt az "ellenséges" oldalról jöttek, a jobboldali közönséget nem sikerült megnyernie. A fővárosi színházi életben pédátlan, hogy a Nemzetiben - saját bevallásuk alapján - ingyenjegyekkel megtámogatva is csak 50% körüli az előadások támogatottsága. És ez nem csak a fővárosi színházak között egyedülálló: bizton állítható, hogy Nyíregyházától Zalaegerszegig aligha maradhatna meg a székében színházigazgató ilyen teljesítménnyel. Tegyük fel a kérdést: mit nyer és mit veszít a nemzeti kultúra egy ilyen emberrel. Ha három a magyar igazság, hozzuk ide a harmadikat is: a Kúria elnökének ügyét, amely a magyar nemzeti, és alapállásából adódóan konzervatív (hagyományok tiszteletére épülő) igazságszolgáltatás megalázása. Nem a "balos" bírók megalázása, hanem a nemzeti érzelműeké, akik helyett egy olyan személy került vezető pozícióba, aki szakmai szempontból a feladatára nyilvánvalóan alkalmatlan. Hol van itt a konzervatív értékrend, a hagyományok tisztelete, az értékek felvállalása, a nemzeti öntudat fejlesztése azáltal, hogy a társadalmilag reprezentatív vezetői pozíciókra olyanokat helyezünk, akik a nemzet méltóságát egyértelműen kifejezik?