„Az ombudsman friss jelentése is bizonyítja: megbukott az iskolaérettség megállapításának új rendszere, amit 2019-ben kapkodva, szakmai előkészítés és az érintettekkel való egyeztetés nélkül vezetett be a kormány. Az iskolakezdés halasztásának új rendszere a selejt-törvényhozás újabb példája, aminek az éretlenül az iskolapadba kerülő gyermekek isszák meg a levét. A törvény utólagos javítgatása helyett annak átfogó felülvizsgálatára van szükség, és egy olyan rendszerre, ami valóban a gyermekek érdekeit szolgálja és az óvodapedagógusok bevonására épít.
Tegnapi jelentésében az ombudsman is megerősítette, hogy a beiskolázás új rendszere ezer sebből vérzik, és több ponton sérti a szülők és gyermekek jogait. Az új szabályokat egyeztetés nélkül, kapkodva és a szükséges feltételek megteremtése nélkül vezették be, aminek következtében a magukra hagyott szülők nagy része nem tudott élni az iskolahalasztás kérelmezésének lehetőségével, holott az indokolt lett volna. Amiről a kormány egy éve még azt mondta, csak a »baloldal hisztériakeltése«, most az ombudsman jelentésében is olvasható: egy év alatt egyharmadára csökkent a felmentési kérelmek száma.