A Politikatörténeti Intézet lelakja majd a múzeumlakást

2021. február 01. 14:49

Borsos Miklós firenzei reneszánsz székeiben ücsörögve elemezgethetik, dicsőíthetik majd a marxista tanokat.

2021. február 01. 14:49
Völner Pál
Facebook

„Mi lehetne jobb hely a kommunista párttörténeti kutatásokhoz, mint Borsos Miklós szobrászművész egykori lakása, amely most múzeumként, emlékszobaként működik? A budai várnegyed baloldali polgármestere úgy döntött: a rendszerváltáskor Párttörténeti Intézetből Politikatörténeti Intézetté vedlett szervezet használhatja a középkori alapokra épült házban lévő 120 négyzetméteres lakást. Havonta mindössze nettó 24,5 ezer forintot kell fizetniük az elvtársaknak. Ezért cserébe gótikus ülőfülkék mellett elhaladva mehetnek fel a lakásba, amelyben például a művész firenzei reneszánsz székeiben ücsörögve elemezgethetik, dicsőíthetik majd a marxista tanokat.

Attól tartok, hogy teljesen le fogják lakni a korábbi években nagy odafigyeléssel felújított múzeum-lakást.

Eddig ugyanis a Kossuth téren bitorolták egy állami épület egyik részét. A korábban alapvetően a Néprajzi Múzeumnak, most pedig a Kúriának otthont adó Igazságügyi Palotából csak hosszú pereskedés után lehetett kitenni őket. Borzasztó állapotokat hagytak maguk után – hamarosan erről is bemutatok pár képet!

Mindez persze sajnos nem meglepő: amire ráteszik a kezüket, azt általában tönkreteszik. Ezt tették az országgal is, akárhányszor csak hatalomra jutottak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. február 01. 15:36
A Földes Györgyék is odaszartak,amiként a #fuckSzfesek a Vas utcába?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!