A kormány eljátszotta a bizalmunkat

„Az elmúlt tíz év kormányzati szlogenjeinek, reklámjainak két típusát- a félelmet és bizonytalanságot keltőt, valamint a bizalmat erősítőt – különböztethetjük meg. Az első típusba sorolhatjuk a nem létező ellenséggel harcoló, a másodikba a kormányt és a kormánypártot erősnek, minden problémát megoldónak mutató szlogeneket és reklámokat.

Az utóbbiak közül itt van mindjárt a Covid-járvánnyal összefüggő két jelmondat: »Minden élet számít« és »Együtt újra sikerülhet«. Tegyük félre a kormánnyal szemben esetleg kialakult ellenszenvünket, és próbáljuk meg elhinni, hogy amit hirdetnek, azt ezúttal komolyan is gondolják. A kételkedés jogával élve azonban akkor is elgondolkodhatunk azon, hogy van-e alapjuk a kinyilatkoztatásoknak. Igazolják-e vagy cáfolják a halálozási adatok – e hét csütörtökjén már 14 ezer fölött járt a járványban elhunytak száma –, hogy a kormány működőképes egészségügyi rendszerrel, helyesen és időben meghozott intézkedésekkel lépett fel a vírussal szemben? A megélt tapasztalatok és pártatlan híradások alapján kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy nem.

Elég sokáig tartott, amíg rájöttek, hogy hiába él valaki a tízparancsolat szerint (ahogy Kásler Miklós fogalmazott miniszteri krédójában), a Covid nem válogat. Hasztalan volt az ima, a sírás, hiába káromoltunk mi, férfiak (Babits után szabadon), a nemzeti konzultáción megszületett eredmény (vagy tán az új nemzeti nagytőkések követelése?) – miszerint a gazdaságot működtetni kell – maradt a kormányzati döntések alapja. És persze minden kormányzati lépésben ott szerepelt az az Orbáni kinyilatkoztatás, amely az elmúlt tíz évben kibontakozott szociális válságot is előidézte: „nincs ingyen ebéd”.

A Covid felerősítette azt a korábban is ismert tényt, hogy a legnagyobb hiányosságok a humánerőforrások terén mutatkoznak. Ezért is jár többszörös köszönet, valamint anyagi elismerés mindenkinek, aki ma a hazai egészségügyben dolgozik. Mégis, sokan lehetünk ma olyanok, akik megtapasztalták, hogy a kellő létszámban rendelkezésre álló, felkészült személyzet hiánya miatt a covidosok mellett minimálisra redukálódott az egyéb betegségekkel küzdők ellátása, rehabilitációja, ahogy a covidosok utógondozása is. Azt sem túlzás kijelenteni: mentsen meg mindenkit a jó egészsége és a szerencséje attól, hogy sürgősségi ellátásra szoruljon. Főleg, ha területileg egy kisvárosi kórház annak a helyszíne.”