„Nem vagyunk egyformák. Szerencsére. Évek óta sivalkodnak az ellenzéki politikusok és értelmiségiek azon, miért akarja a kormány visszaépíteni a Budavári Palota és környezete emblematikus épületeit. Megszoktuk már: egyszerűen be vannak oltva minden ellen, ami hazánk egykori kulturális, építészeti, gazdasági jelentőségére, nagyságára emlékeztet. A »Merjünk kicsik lenni!« világ hangadóinak a Rákosi-, majd a Kádár-éra mindent tudatosan elpusztító, lezüllesztő, kisszerűen ótvaros, múltradírozó attitűdje imponál. Ehhez képesek ők lélekben felzárkózni, s ezért akarják mindenáron azt a világot konzerválni, bebetonozni.
Pillanatig se gondoljuk, hogy mindez pusztán esztétikai, vagy épp építészeti kérdés volna. Dehogy. Ez egy embertípus. Amelyik például máig elszántan siratja a szocialista építőipar silány, vizuális környezetszennyezéssel felérő, lélekromboló épületeit, s azon küzd, hogy véletlenül se épüljön, fejlődjön az ország, miközben horthysta Disneylandnek nevezi a Hauszmann Program égisze alatt megújuló, és a semmiből újjáépített csodákat. Amelyek miatt a világ minden szegletéből turisták milliói özönlenek majd Budapestre... (A szintén páratlan, világviszonylatban is egyedülálló Liget Projektről, a klasszikus és a mai építészet nagyívű találkozásáról egy másik alkalommal írok...)
Az alábbi fotók egyikén a II. Világháború idején találatot kapott, majd a Palota többi – egyébként megmenthető – épületeivel együtt a kommunizmus idején lebontott lovarda épülete látható, amely hét évtized után éledt fel haló poraiból. A másik fotón a már rekonstruált épület egykori szépségében pompázik. Rendszeresen elsétálok arra, s nem tudok betelni a látvánnyal, amely egyszerre fenséges és lélekemelő. Horthysta Disneyland... Hát persze...”