Viszlát marxizmusban fogant Ódry-színpad!

2021. január 28. 09:27

Véget ért egy régóta tartó emberkísérlet, melyben az internacionalista művésztípust akarták kitermelni.

2021. január 28. 09:27
Pataki Tamás
Magyar Nemzet

„Fáj a szívünk, zokog a lelkünk. Pedig ünnepelnünk kellene, mert véget ért egy régóta tartó emberkísérlet, melyben az internacionalista művésztípust akarták kitermelni. Több-kevesebb sikerrel. Ünnepelnünk kellene, mert kihúzták a piros-fehér szalagos kommünárok alól a színpadi deszkát. Szóval egy színpadot siratnak ma Magyarországon, különösen a HVG-ben.

De mit is siratnak?

Ronda széksorok, elavult színpadtechnika, vidéki gyárvárosok kommunista színpadának miliőjét, mert mást nem lehetett érezni az Ódry-színpad termében. Mely egykor imaterem volt. De manapság Thália temploma helyett inkább Thália istállójának tűnik. És míg egyeseket a »történtek« – mármint az, hogy az ingatlant visszaadják eredeti tulajdonosának, a református egyháznak, és az egyetem új, korszerű épületekbe költözik – a ’30-as évekre emlékeztetik, minket inkább a rendszerváltás óta el nem végzett istállókisöprésre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2021. január 28. 18:36
Már leírtam máshol is: amennyiben olyanokat is felvesznek, akiknek se rokona, se ismerőse, se senkije nem volt ebben a szakmában, csak tehetsége, akkor rendben. De ha nem, ez a csapat is mehet a pcsába.
simonvitéz
2021. január 28. 12:06
De kitermelték, a kutyafáját nekik! Egy massziv szavazótáborral együtt!
tevevanegypupu
2021. január 28. 10:57
Érdekes..a nagy színészeket Bessenyeitől Sinkovitsig, Agárdiig,Mensárosig..Horváth Terit, .Ruttkai Évát,Váradi Hédit, Nagy Annát, Bara Margitot, Szegedi Erikát..stb..nem sikerült átnevelni, pedig a legborzalmasabb Székely által istenített szocialista-realista-bolsevik korszakban nagyon nagy volt rajtuk a nyomás..A rendszerváltás után persze a középmezőnyről - Cserhalmitól Mácsaiig,Jordánig.. Bánságitól Udvarosig kiderült,hogy őket sikerrel pofozgatták Zsámbékiék..és az azóta felnőtt nyávogi társulat pedig tisztára balliberális szellemiséget vett fel.. de nem is színészek..csupán csak játszanak..Remélhetőleg Vidnyánszkynak sikerül helyrebillenteni az egyensúlyt..
MayorAnna
2021. január 28. 10:44
"Véget ért egy régóta tartó emberkísérlet, melyben az internacionalista művésztípust akarták kitermelni." Sikerült-minek tagadni. Van még forgalomban egy időtálló széria belőlük is, gyártóikból is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!