„Szoktam azon gondolkozni, hogy nekem mennyire könnyű, mert a rokonaim, felmenőim között mindenki vállalható, tisztességes, sőt hősies életet élt – nagyapám zsidókat bújtatott és azért rúgták ki az állásából és került fel a kitelepítési listára, mert nem írta alá az egyházi iskokák bezárását.
Tehát igen, mázli, szerencse, hogy nincs szégyenkeznivalóm, sőt büszke lehetek a szüleimre, nagyszüleimre, de azon sokat gondolkozom, hogy akinek nem ilyen felmenői voltak, hanem aktív kommunisták például, ráadásul olyanok akik, felelősek más emberek haláláért, megkínzásáért, tönkretetételéért, ők hogyan tudnak ezzel élni?
Nyilván nem felelősséged apád bűne és nyilván szereted – pszichológiai tény, hogy a gyerekek legtöbbször szeretik a szüleiket, még akkor is, ha kegyetlenek velük.
Azt is el tudom képzelni, hogy ezek a gyilkosok, otthon akár szerető családapák voltak. Például nem tudom milyen apa volt Biszku (de saját elmesélése alapján kedves, szerető apa volt) – szóval egy Biszku gyerek vagy unoka viszontszerethette őt. Lehet nem is tudta, tudja, hogy mit tett.
Valahogy fel kell dolgoznod apád bűnét – teheted ezt úgy, hogy sorolod a jót, a rossz életéből, meg teheted ezt úgy, hogy letagadod a bűneit.