Donald Trump Twitter-csatornáját, az első számú világhatalom eddigi vezetőjének kommunikációs felületét,
egy leendő történelmi és levéltári értékű forrásanyagot belöktek az emlékezetlyukba.
„Miután Winston az első három üzenettel végzett, a beszélírral készült javításokat hozzáfűzte a Times megfelelő példányaihoz, s az újságokat belökte a csőpostába. Aztán, csaknem öntudatlan mozdulattal, összegyűrte az eredeti üzeneteket s a néhány jegyzetet, amelyet munka közben készített, és beejtette őket az emlékezetlyukba, hogy megsemmisüljenek a lángokban. Azt, hogy mi történik a láthatatlan labirintusban, ahová a csőposták vezetnek, pontosan nem tudta, de általánosságban volt róla fogalma.”
Az 1984 Winstonja 2021-ben a Twitter és a Facebook bábeli, rejtélyes, homályos moderátorközpontjaiban üldögél sok száz sorstársa között, monoton munkaidejében bosszúpornókat, állatkínzásokat, QAnon Sámánokat, ufóhívőket, gyilkosságokat, szado-mazo jeleneteket, terroristaüzeneteket, más emberek, embercsoportok, vallási, etnikai, nemi és satöbbi közösségek elleni uszításokat, fél- és egészen őrültek végtelen threadjeit, anyázásait, mocskolódásait nézeget és olvasgat; hogy aztán rejtélyes szabálykódexek alapján az egyértelmű esetektől kezdve a határesetek végtelen tárházában böngészve meghozza a döntést, hogy mi maradjon továbbra is elérhető a Háló felületein, és ki és mi kerüljön egy időre vagy örökre az emlékezetlyukba.
E munkájáért cserébe nem fizetik meg, az élete csupa stressz, pánikroham és depresszió, esetleg bele is csavarodik az egészbe, és elkezd hinni a nap mint nap olvasottakban, becsatlakozik valami virtuális közösségbe,
és az egyik nap netán azon veszi észre magát, hogy ősembernek öltözve dulakodik a rendőrökkel a Capitoliumban.
A Moderációs Minisztérium élén, mindenkitől elzárt felhőkakukkvárjaikban, napfényes irodáikban, a kaliforniai langymeleget élvezve pedig ott vannak a mai O'Brienek, az új kor kommunikációs csatornáinak urai, a Legbelsőbb Párt tagjai, akik lassan, tépelődve, de mégis csak elkezdték maguknak vindikálni a jogot, hogy eldöntsék, milliárdnyi világ körüli felhasználójuk sok százmilliárd kontentjéből mi számít a nagybetűs igazságnak és mi nem, s mi maradhat fenn önmaguk és az utókor számára és mi nem. Nincs szükség már arcon taposó csizmákra, fizikai megsemmisítésekre és végleges lelki megtörésekre sem. Csak egyszerű, virtuális törlésekre, problem solved.