Politikailag korrekt beszéd, kettős mérce és a demokrácia

„Azt jelenti, hogy pártállásától vagy pillanatnyi érdektől függően ugyanaz a  cselekmény, legyen az tettleges vagy verbális, más  megítélés alá esik, ha a politikai »mieink« követik el, mint ha mások. Szolgáljon ennek megvilágítására egy régi, valóságközeli szovjet vicc. A Lomonoszov Egyetemen felvételizik egy rendszerkritikus, akkori szóhasználattal »disszidens« szovjet értelmiségi kiváló képességű gyermeke. A bizottság megkapja az ukázt, hogy meg kell buktatni, de nem sikerül, mert mindent tud. Jön a végső (buktatónak szánt) kérdés. Hány hősi halottja volt a nagy honvédő  háborúnak. A válasz ismét hajszálpontos. A vizsgaelnök úgy menti meg a reménytelennek tűnő helyzetet, hogy felszólítja a hallgatót: »Tessék őket név szerint felsorolni!« A felvételiző addig is az elvárt mérce felett teljesített, de tovább emelték neki, míg másoknak nem.

Ma is jelzős és nem sima demokráciában élünk, ma úgy hívják, hogy liberális demokrácia. A cél is ugyanaz, a más vélemények elhallgattatása.

A 2020-as amerikai választás ennek iskolapéldáját adta. Az elhallgattatásban még nem is az államhatalom járt élen, hanem az abban leginkább érdekelt nemzetek feletti cégek, amikor a még hivatalban lévő elnöknek tettek lakatot a szájára. Kié is akkor a hatalom, és kik uralkodnak? Mi választottuk őket? A hatalomba választottaknak a senki által nem választott uralmi körök parancsolnak? Csoda-e, hogy az aluszékony európai vezetők egy része is kizökkent a bóbiskolásból (Merkel, Macron). Félnek, ha véletlenül igazat mondanak, majd rájuk is sort kerítenek az uralmat gyakorlók”.