Párbaj

2021. január 21. 22:14

Onnan jutott mindez eszembe, hogy olvasom: Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát.

2021. január 21. 22:14
Aristo
Tutiblog

„Onnan jutott mindez eszembe, hogy olvasom: Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát. Mint írja: »… olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni. Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre – de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!« Miután a nevezett urak, nagyjából kétszer olyan idősek, mint ő, úgy gondolja, hogy bizakodhat a győzelemben, hiszen kecsesen fut ő, mint egy gazella. Mondjuk annyi esze is van. Persze jellemző a büszkesége arra is, hogy ő gyorsabban tud menekülni, ami – egy esetleges katonai pályafutás esetén – nem sok jóval biztat. Persze kihívhatta volna Némethet szkanderra is, de valahogy mégis inkább a futás mellett döntött. Egyébként Andris legutóbbi nyilatkozatait elnézve, a siker legnagyobb esélyével ámokfutásra hívhatta volna ki az urakat.

Amúgy sem értem ezt a futás dolgot, hiszen van Andrisnak egy jól bevált sportága, ez pedig a füstbomba dobálás lányos mozdulattal. Esetleg a százméteres szánkófelgyújtás is szóba jöhet. Bár ő később úgy nyilatkozott, hogy nem dobta, hanem »ejtette« az inkriminált füstbombát. Ez azt jelentheti, hogy messzebbre nem tudta eldobni.

Zárójel. Engem Andris – a románok ifjú reménysége – mindig is egy plasztik kacsára emlékeztetett, olyanra, amelyik ha megnyomják, sípol. Mármost műanyagból kétféle van. A hőre lágyuló és a hőre keményedő. Ő láthatóan az utóbbi kategóriába tartozik, és most már eléggé meleg. Igaz, az utóbbi időben egy Ági nevezetű leányzóval fotózkodik, de szerintem rá a nőkölcsönzőben tett szert, PR okokból. Zárójel bezárva. 

A dolog előzménye Orbán Gáspár sandhursti katonai kiképzése volt, mely sikítógörcsre ingerelte az ellenzéket, miután kiderült, hogy ez mintegy 38 millió forintjába került a hadügynek. Nem tudom, pontosan mit tanult a derék ifjú, de gondolom, valami harckocsikkal kapcsolatos dolgot, hiszen azokat Mészáros Lőrinc már gyűjti. Ezt amúgy Hadházy lódoktor úrtól tudjuk, aki »Szárnyas lóizé« nevezetű vadászbombázójával halálmegvető felderítőrepülést hajtott végre a nevezett felcsúti birtoka felett, és ugyebár, ki gépen száll fölé, annak csupa harckocsi a táj.

Budai már válaszolt, és a fogathajtást ajánlotta fegyvernemként. Németh még nem nyilatkozott, de ő minden bizonnyal a birkózást vagy a pacalfőzést választaná. Türelmetlenül várom a fejleményeket. Csak azért azt javasolnám Andrisnak, hogy a kardot, azt semmiképpen sem válassza”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. január 22. 06:27
Fegyőr büszke rá, hogy fürge mint a gyík....Bármilyen veszély esetén bátran elinal.
Pelso j.
2021. január 22. 05:31
Kinyílott a pitypang, megírom.
KannibálTatárÚr
2021. január 22. 00:49
Én úgy tudom, hogy a párbajban a kihívottak választottak fegyvernemet és nem a kihívó. Dehát abban az időben még volt becsület a riválisokkal szembe is.
Robur
2021. január 21. 23:23
Ha a két fasz nem kötözködik Fegyőrrel, akkor nem járnak így.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!