Orbán Viktor útja a bátorságtól a bukásáig

„A miniszterelnök még nem veszítette el a következő választást, de morális értelemben már megbukott. Számos ember halálához járul hozzá a járvány idején, közvetlenül és folyamatosan.

»Volt honnan buknia« – mondta drámaelemzés óráján Othelloról a Katona József Színház egykori legendás dramaturgja, Fodor Géza, egyik kedvenc tanárom az ELTE Esztétika szakán.

Gondolkodni elfogulatlanságra törekedve érdemes, a saját igazságban való kétkedés unalmas hiánya nem is nevezhető gondolkodásnak.

Nehéz lenne elvitatni Orbán Viktortól a tehetséget, az energiát. És a bátorságot. 1988. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján együtt mentünk a Bibó kollégiumból, ahol két és fél hónappal korábban a Fideszt alapítottuk, a diktatúra akkor még szűkkörű nyílt ellenzékének megemlékezésére, a Batthyány-örökmécseshez. Az ókori római köztársaság elleni legnagyobb rabszolgafelkelést vezető Spartacusról elnevezett presszó előtt gyülekeztünk. Kevesen, a rendőrők jóval többen voltak. Tamás Gáspár Miklós odasétált az örökmécseshez, előhúzott egy összehajtogatott papírlapot (éppen akkortájt született a slam műfaja Chicagóban és New Yorkban), és elkezdte felolvasni a beszédét. A rendőrök az első mondatok után lefogták. Orbán Viktor volt az, aki megpróbálta kiszabadítani. Azonnal lefogták őt is. Kis János igyekezett kihúzni a rendőrök kezeiből, neki a karjára húztak rá egyet gumibottal. Tamás Gáspár Miklóst és Orbán Viktort elvitték, aztán a rendőrök, félkörben válltól vállig állva, a Spartacus előterében álló székek és asztalok közé szorítottak minket, tüntetőket.

Ijesztő volt, de némi további gumibotozásnál (az is igazolhatatlan volt), több nem történt. A tüntetés a Szabadság téren folytatódott, és a Vörösmarty téren ért véget. Kis János fájlalta a karját, de lelkesen jött vissza a Bibó kollégium felé (aminek a közelében lakott), és útközben a Bartók Béla úti postáról táviratoztunk a Szabad Európa Rádiónak. Örömmel, mert mégiscsak volt megemlékezés.”