Fekete-Győrnek Orbán fiát kellene futóversenyre hívnia

2021. január 18. 07:58

Akik ezt elvégzik, azokra minden származási ország büszke. Kivéve a sok-sok ösztöndíjjal kistafírungolt momentumisták.

2021. január 18. 07:58
Mészáros József
Vasárnap

„A Momentum vakerpolitikusa ezúttal Orbán Gáspár angliai, katonai kiképzésének költségei kapcsán próbált híreskedni. A verbális csetepaté egyik állomása volt, hogy Fekete-Győr futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi államtitkárát, amikor az arra próbálta rábeszélni, hogy álljon be ő is katonának. Németh helyében én válaszul inkább egy szkanderversenyt ajánlottam volna a momentumos főelnöknek, lévén, ha Fekete-Győr abból indult ki, hogy Németh túlsúlyos, akkor Németh Szilárd meg arra bazírozhatott volna, hogy »Fegyőr« meg olyan vállas, mint a seprűnyél.

Vessünk egy pillantást erre, az Orbán Gáspár által abszolvált angliai Sandhurst Akadémiára. Az egyéves kiképzés ára 40 millió forint, melyet honvédségi pályázaton lehet elnyerni. Nem tudom, mennyibe kerül idehaza a szerződéses katonák speciális egységek számra szóló kiképzése, de utánanézek, becsszó. Porkoláb Imre nevű katona volt 1994-ben az első magyar, akinek sikerült elvégeznie a Sandhurst-képzést. Merthogy, hiába a pénz, húsz jelentkezőből jó, ha egyet felvesznek, ráadásul a felvettek közül is sokan lemorzsolódnak – nagyon könnyen kivágják a hallgatókat, akár az utolsó héten is. A következő hazánkfia, aki teljesítette a Sandhurst követelményeit, 1996-ban Benei Péter volt. Tavaly már három magyar katonának sikerült az ominózus angliai akadémiát elvégezni, köztük Orbán Gáspárnak, a miniszterelnök fiának.

Az említett első magyar, Porkoláb Imre később könyvet is írt a Sandhurst Akadémia képzéséről. Érdemes belekukkantani! Bizonyára jó buli 90 kilós póznákkal 12 kilométert gyalogolni, pihenésképp Egyiptomban kígyókat meg skorpiókat összefogdosni, éjszaka inkább a padlón aludni, mert az ágyat úgy kell bevetni és a reggeli szemlén bemutatni, hogy a kedves hallgatók inkább nem gyűrik össze… Egy szöszért a zubbonyon, vagy egy halvány foltért a cipőn súlyos büntetés jár. Kificamodott boka nem ad felmentést a legnehezebb terepeken sem a futás alól, plusz az elméleti képzés kábé hasonló szigorral és töménységben zajlik.

Jó, jó…, értem én, hogy a fentiek ismeretében miért nem Orbán Gáspárt hívta ki futó- vagy bármilyen versenyre az arcszőrből és dumából összerakott momentumos elnökfőtitkár (pedig nagyon megnéztem volna, melyikükben szívódott fel jobban a bébitápszer). Szóval, egy év tömény szadiparti. Akik ezt elvégzik, azokra minden származási ország büszke. Kivéve a sok-sok érdekes ösztöndíjjal kistafírungolt momentumisták, in Ungarn.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 20. 13:58
Orbán Gáspár kapott egy jó felnevelést, erkölcsöt, tartást egy jó családban. Ezért lett jó, akit érdekel népe, hogy az ne zülljön el, fiatal társaival egyben, ez volt a múlt, a vallási közösség, akiket felemeltek, társaival. Mert ki van tekerve a világban a magyar nyaka, többiekével egyben, ezt érezték meg itthon és küldték őt oda, hogy oda hasson a jövőben, hol rendet lehet még tenni fejekben, lelkekben, emberi szívekben! Nem lesz Európa, ha nincs józan ész, szívben szeretet. Neki ez lesz útja, hogy hazajőve újra felemelje népét. Megszüntesse komcsik által generált lezüllést. Rendes, békében élve nőjenek fel, ne csőcselékké lezüllve fiaitok. Ő isteni ember, aki egyszerre él mennybéli és földi létben. Összes emberi bölcsességet megkapta fentről leszületésével. Megkapta hozzá a törekvést, erős kezű apát, ki nem hagyja elveszni népét és gyerekeit, amerre tehetsége és szükség viszi, arra ment, megy. Kell a hazához tisztesség, emberség, mert ennek híján lett hazátok.
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 20. 13:56
1. Nem Orbán felelőssége, hogy milyen pénzen tanul, mint az összes többi, aki tehetségees. 2. Ő felnevelte, kapott egy jó felnevelést, erkölcsöt, tartást egy jó családban. 3. Istenhez tartozó közösséget hozott létre még ezek előtt, TEHÁT CSAK ÉR VALAMIT AZ A GYEREK. Hazaszeretet, anyaszeretet, Istenszeretet nélkül hová jutott volna? Ez is benne van őbenne. Eddig lénye szeretet oldalát erősítette. 4. De fontos a hazavédelem, férfiúság, önmaga és családja megvédése, megbecsülése, valamint a valódi életre felkészítése önmagának. Mindez hazaszeretet, istenszeretet és családszeretet nélkül lehetetlen, de ezt ő megkapta kiskorában, mit Fekete-Győr András elmondhat-e önmagáról? 5. Ő nem kapott jó felnevelést, mert mindenben a lehetetlenségeket hangsúlyozza, általánosságokat vette észre. Nem azt, hogy Orbánban is és fiában is lett és van tehetség. 6. Miért miniszterelnök ennyi éve? Mert Isten őt megáldotta és segíti, míg baloldalon senki sincs, ki kiállna országáért se itthon, se külhonban. 7. - NEM HAZUDGÁLNI KELL ANDRÁS! GY.FERIKE EZT A DALT MÁR ELJÁTSZOTTÁTOK, NAGYAPÁDDAL EGYBEN. 8. Vedd észre ez is tehozzátok tartozott, előbb írtak. 9. SOHSE LESZ REND, MÍG TE MEG FAJTÁRSAITOK SÖTÉTEN LÁTJÁTOK E FEJLŐDŐ, SZÉPÜLŐ ÉS SIKERES NÉPEKET, KIK: OROSZOK SZERBEK, ROMÁNOK, SVÁBOK és a többi, csak Bp. 2. ker.-ben 12 nemzetség él, tart fenn egyesületet, főz együtt kerület napján, a te baloldali kerületi képviselőddel egyben. 10. Na ezért se szidd Fideszt, felemelte hazáját, szeret dolgozni, amiből fizetésedet te kapod, jó erősen. 11. Szítod a butaságot, családok ellen mész, kik tesznek hazájukért erőket megfeszítve, a legvégső határáig.
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 20. 13:23
1. Nem Orbán felelőssége, hogy fia milyen pénzen tanul, úgy, mint az összes többi, aki tehetségees. 2. Ő apaként felnevelte, kapott egy jó felnevelést, erkölcsöt, tartást egy jó családban. 3. Gáspár Istenhez tartozó közösséget hozott létre, még angliai képzése előtt, TEHÁT SOKAT ÉR AZ A GYEREK. Hazaszeretet, anyaszeretet, Istenszeretet nélkül hová jutott volna? Ez is benne van őbenne. Eddig lénye szeretet oldalát erősítette. 4. De fontos a hazavédelem és annak szeretete, férfiúság, önmaga és családja megvédése, megbecsülése, valamint a valódi életre felkészítése önmagának. Tehetségei kibontakoztatásai. Mindez hazaszeretet, istenszeretet és családszeretet nélkül lehetetlen, de ezt ő megkapta kiskorában, mit Fekete-Győr András elmondhat-e önmagáról? 5. Ő nem kapott jó felnevelést, mert mindenben a lehetetlenségeket hangsúlyozza, általánosságokat vette észre. Nem azt, hogy Orbánban is és fiában is lett és van tehetség. 6. Miért miniszterelnök ennyi éve? Mert Isten őt megáldotta és segíti, míg baloldalon senki sincs, ki kiállna országáért se itthon, se külhonban. 7. - NEM HAZUDGÁLNI KELL Fekete Győr, ANDRÁS! GY.FERIKE EZT A DALT MÁR ELJÁTSZOTTÁTOK, NAGYAPÁDDAL EGYBEN. 8. SOHSE LESZ REND, MÍG TE MEG FAJTÁRSAITOK SÖTÉTEN LÁTJÁTOK E FEJLŐDŐ, SZÉPÜLŐ ÉS SIKERES NÉPEKET, KIK: OROSZOK SZERBEK, ROMÁNOK, SVÁBOK és a többi, csak Bp. 2. ker.-ben 12 nemzetség él, tart fenn egyesületet, főz együtt kerület napján, a te baloldali kerületi képviselőddel egyben. 10. Na ezért se szidd Fideszt, felemelte hazáját, szeret dolgozni, amiből fizetésedet te kapod, jó erőset, meg hazaárulóid. 11. Szítod a naívságoddal a butaságot, családok ellen mész, azok ellen, kik tesznek hazájukért, erejüket megfeszítve, a legvégső határáig. 12. Isten nélkül él e nép, hová jut? Szeretet és béke legyen minden családban, felnövő gyerekeinkért, kik ne legyenek megzakkantak, mint Fekete Győr.
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 20. 13:20

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!