Az idős embereket megkülönböztető módon, súlyosabb következmények mellett támadja a koronavírus.
A pandémia idején elsődleges ellensége lett szüleinknek, nagyszüleinknek. Azokról beszélünk, akik életet adtak a ma élő fiataloknak, és akik elkerülhetetlenül találkoznak az öregséggel. Tudjuk, hogy az emberek életútja lehet hosszabb vagy rövidebb, de családi közösségük és kötöttségük rendíthetetlenül a szeretet temploma. A nemzeti közösség ugyan tágabb értelmezésre ad lehetőséget, azonban az összetartozás ezen a szinten sem valósulhat meg szeretet nélkül. Az anya és az anyaföld mágneses ereje örök érvényű. Innen kiszakadni bolygó hollandivá tesz. Mindannyiunknak tudnia kell, hogy hit nélkül nem teljesíthetjük életünk fő feladatát, a nemzedékek életéről történő gondoskodást. Keresztény hitünk szerint a belénk költözött Szentlélek sugallatára figyelve hatékonyabban tudjuk az Isten által ránk bízott munkát elvégezni.