Kevesebb felháborodás, több pragmatizmus szükséges. Az EU nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy további törésvonalak alakuljanak ki benne.
„A Parlament ugyanolyan mértékben használta előjogait, mint Magyarország és Lengyelország. A patthelyzet feloldásához a német elnökség átvette a vezetést, és kevesebb mint egy hónap alatt kielégítő kompromisszumot talált minden tekintetben. Sok hűhó volna semmiért? Az Unió vétókkal és patthelyzetekkel telített előélete alapján úgy tűnik ez inkább csak egy incidens, mintsem egzisztenciális válság volt.
Két következtetést vonhatunk le mindebből. Egyrészt a média és a politika által generált zaj azt a keserű benyomást kelti, hogy az uniós szabályok annak fényében fogadhatóak el, hogy éppen mely országok élnek az abban foglalt lehetőségekkel. Luxemburg, Dánia, Hollandia vagy Írország (csak néhányat említve) többször is blokkolta a Szerződés módosításait és kulcsfontosságú ügyeit, valamint jelentős kivételeket érvényesítettek magukra nézve anélkül, hogy eurofóbnak titulálták és megszégyenítették volna őket. Ez rendben is van, de még jobb lenne, ha minden tagállam felé érvényesülne ez a méltányosság és egyforma súllyal kezelnék az érdekeiket.
Másrészt el kell fogadnunk a játékszabályokat, méghozzá az összes játékszabályt. Beleértve az egyhangú döntéshozatalt is, amely mechanizmus az európai jog és politika szerves részét képezi, és amelynek a jövőben is komoly szerepe lesz még. Egyesek túl gyakran és elhamarkodottan anatéma alá helyezik ezt az intézményt, mivel gátolja, hogy az Unió az általuk kívánt ütemben és irányban haladjon. Nekem viszont engedtessék meg, hogy vitassam ezt az álláspontot. Az egyhangú döntéshozatal végső megoldásként lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megvédjék stratégiai érdekeiket; tehát ez inkább erősíti, semmint gyengíti az Uniót. Egy olyan szervezetben, amely még nem és talán soha nem is lesz föderáció, a kizárólag minősített többségű döntéshozatal sem életképesebb, mint az egyhangúság elvének kizárólagos alkalmazása. Bölcsesség rejlik a jelenlegi „köztes” megoldásban, és az ettől való elmozdulás aláásná az Unió belső kohézióját. Az EU bizony nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy további törésvonalak alakuljanak ki benne.
A fontosabb lépésekről történő döntéshozatalhoz az EU legitimitása valamennyi tagállam támogatásától és egyetértésétől függ; márpedig az eddigi legambiciózusabb pénzügyi csomaggal kapcsolatos megállapodás mindenképpen ezek közé tartozik. Kevesebb felháborodás, több pragmatizmus szükséges, hiszen az EU-ban a vétó művészete az üzletkötés művészetének teljesértékű része.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Az intézkedéssel a kormány Magyarország energiafüggetlenségét védi a vajdasági merényletkísérlet után.
Az egyenlő felek közötti tárgyalást nem értik. Számukra a jólét és a siker forrása az, ha valakire rákényszeríthetik az akaratukat, ha győznek.
Nagyon reménykednek az ukránok, az Európai Bizottság pedig gyártja a forgatókönyveket.
Körvonalazódnak a tervek.
Az Európai Unió egyik alapelve a tagállamok közötti szolidaritás, Brüsszel azonban mégsem lép fel az ukrán olajblokáddal szemben. A Barátság-kőolajvezeték körüli vita azt mutatja: a gyakorlat néha messze kerül az elvektől.
Viszont még mindig nem a teljes összegről van szó.
A bejárás során a miniszterelnök megtekintett egy kutyafuttatót, az állatok elszállásolására alkalmas bokszokat, majd egy kutya sétáltatásában is részt vett.
Nem kizárt, hogy ezúttal csúnyán mellényúlt a kormánykritikus zenész.
