A Momentum mai javaslata vitára bizonyosan érdemes

2021. január 13. 18:53

Differenciálni kell a támogatást: nekem ne járjon egy forint se, de egy munkanélküli pincér, aki egy családot próbál eltartani kapjon sokkal többet. 

2021. január 13. 18:53
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„A Momentum mai javaslata, mely szerint kapjon százezer forintot mindenki, aki beoltatja magát vitára bizonyosan érdemes. Ma valóban a két legfontosabb feladat, hogy minél előbb, minél több embert be tudjunk oltani, végképp legyőzve ezzel a vírust, az addig hátralévő időszakban pedig minél gyorsabb és hatékonyabb anyagi segítséget nyújtsunk azoknak, akik önhibájukon kívül lehetetlen helyzetbe kerültek az elmúlt hónapokban. 

Nekem azonban pont az a bajom a felvetéssel, hogy bár mindkét célt teljesíti, de nagyon rossz hatékonysággal, miközben 800 milliárd forintba kerül. Egyrészt még nagyon úgy néz ki, hogy hónapokig nem az oltási hajlandóság, hanem a rendelkezésre álló vakcina lesz a szűk keresztmetszet, amit ráadásul nagyon helyesen egyelőre meghatározott sorrendben kapnak meg az emberek. Azaz nem az kapna először pénzt az államtól, aki leginkább rászorul, sőt lehet, hogy neki még hónapokat kellene várnia. Másrészt azzal, hogy alanyi jogon jár, olyan emberek is megkapják, akik nincsenek rászorulva, ezzel párhuzamosan viszont százezer forint nem oldja meg azoknak a gondjait, akik hónapok óta nem kaptak fizetést. Differenciálni kell a támogatást: nekem ne járjon egy forint se, de egy munkanélküli pincér, aki egy családot próbál eltartani kapjon sokkal többet. 

Összességében szerintem sokkal fontosabb lenne száz százalékra emelni a táppénzt, rendes bérpótlékot fizetni minden szektorban az állásukat elvesztőknek és az álláskeresési járadékot legalább kilenc hónapra meghosszabbítani. Ezek is kevesebbe kerülnének, mint sok felesleges költés és sokkal hatékonyabb segítséget nyújtanának mindennél, mint amit a kormány eddig csinált.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
florin
2021. január 14. 15:36
Ezek az ellenzéki köcsögök milliós fizuért. Egymást verik kenterbe ki tud nagyobb ökörséget mondani. Hülye ökrök, ha segíííílyt adnak, mi a fasznak dolgozzon az ember, és akkor nekik is serc perc elfogy a betevőjük.
Anonymtalan
2021. január 14. 11:50
Van egy ötletem a te vagyonodat osszuk szét az oltani hajlandók között. Elég "igazságos" nem? :P
zolizolizoltan
2021. január 14. 09:55
Szóra sem érdemes Fegyőr javaslata, szerintem Ungárnak is ez a véleménye, csak nem akar lesújtó lenni a Momentum felé.
zakar zoltán béla
2021. január 14. 09:47
0.................00........................000.............................................00000/00000000000000000000000000000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!