A brüsszeli mundér becsülete

2021. január 07. 12:26

Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, mit is jelent neki a fogalom: Brüsszel.

2021. január 07. 12:26
Kolossa Tamás
Magyar Nemzet

„Nem, nem arról akarok írni, mikor lépünk ki végre az Európai Unióból. Éppen ellenkezőleg. Arra igyekszem felhívni a figyelmet, hogy miért kell minden eddiginél jobban figyelnünk és vigyáznunk az Európai Unióra. Ha úgy tetszik: Brüsszelre.

Mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, mit is jelent neki a fogalom: Brüsszel. Attól tartok, mindenkinek mást. Mármint a mögöttes tartalmat illetően. Addig ugyanis egyetértünk, Brüsszel Belgium fővárosa. Ám ezzel kész is. Minden más nehezen megfogható, mögöttes tartalom és jelentés csupa homály, ellentmondás, vita, veszekedés. Főként azért, mert miközben a nagy többségnek halvány fogalma sincs, hogy valójában mit takar Brüsszel – azaz hogyan működik az Európai Unió –, sokan vannak, akik ezzel a tájékozatlansággal alaposan visszaélnek.

A téma nem egyszerű, ezért kettéválasztjuk. Előrevesszük az izgalmasabb részt, vagyis hogy miért alakult ki és hogyan sűrűsödik egyre a köd. A második részben pedig konkrét példákkal igyekszünk eloszlatni a homályt, vagyis megpróbáljuk minél rövidebben és érthetőbben megvilágítani, hogyan működnek, mire jogosultak az Európai Unió főbb intézményei. A feladat nem könnyű, mert az EU történelme immár tekintélyes, szerződései szerteágazók, szabályrendszerei bonyolultak – éppen ezért könnyű ködösíteni. De hiszünk a mondásban: aki nem tudja száz mondatban elmondani, mit akar, az nem tudja, mit akar. A cél az, hogy azok a választók, akik nem indulatból vagy érdekből, hanem tudatosan szeretnének választani, kapjanak némi támpontot az elkövetkező, várhatóan a nyugodtan ijesztőnek jósolható másfél évre, ami még hátravan 2022-ig.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yogibear
2021. január 07. 14:39
A Brüsszel/Unió ellenes retorika hosszú távon valóban kontraproduktív lehet. Magyarországnak nem opció az Unióból való kilépés. Nem azért, mert akkor nem lennének EU-s pénzek, a magyar gazdaság fejllődésével azoknak egyre kisebb jelentőségük lesz. Hanem az EU paichoz való hozzáférés miatt. Az a sok EU-n kívüli befektető, akik most itt cégeket alapítanak/bővítenek, aligha érdeklődne ennyire, ha nem lennénk EU tagok. Ennek fényében mi értelme elmérgesítei a viszonyt? Ha az EU rossz üzletet kötött vakcina ügyben, akkor a kritika helyett fel lehetne ajánlani Magyarország keleti kapcsolatait, aktívan elősegíteni, hogy az EU az orosz és kínai vakcinákat is vizsgálja. A sajtóban is megjelent Merkel-Putyin tárgyalás lehetett volna magyar közvetítés eredménye (lehet, hogy így is az, de ez nem lett kommunikálva). Az Unió gyengeségeit - mert sok van neki - pozitívan is ki lehetne használni, ami jobban az előnyünkre válhatna, mint a folytonos kritika, még ha ez sokszor jogos is.
u.cserkész
2021. január 07. 14:23
" olyan mint a kommunizmus-mindig csak igérték, " Nincs igazad Barátom. A kommunizmust majdnem felépítettük. Már csak ennyi (mutatom) hiányzott.:-)) Az Európai Uniót, különösen az emlegetett Európai Egyesült Államokat nem tartom életképesnek. Elrettentő példa a Szovjetúnió, Jugoszlávia, Csehszlovákia működése és dicstelen felbomlása.
Takita
2021. január 07. 13:50
Nagyon érdekes írás. Várom a folytatást. Egy észrevétel: Az Európai Uniót az u.n Liszaboni egyezménnyel rendkivül elrontották. Az egyezménybe u.i. módosították az EU Parlament alapállását és jogköreit. Az utóbbit bővitettek. A parlament tagságát pedig,amelyet korábban a tagországok küldöttei adták, a teljes térség választottjaival cserélték fel. Ez egy parlament látszatát kelti. Pedig csak a neve az. Ráadásúl egyre inkább megpróbál úgyis viselkedni, az Európai Tanáccsal (a miniszterelnökök testületével) szemben. Valamiféle Európai Uniót vizionálnak, ami olyan mint a kommunizmus-mindig csak igérték, és valakik nagyon jól jártak.
Berecskereki
2021. január 07. 13:40
Milyen brüsszeli mundér? Már a hajléktalanoknak is különb a mundérjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!