Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

Éppen, hogy én vontam kérdőre vitapartnereimet esetleges antiszemitizmusuk miatt.

„Antiszemitizmussal és ingatlanok önkényes eladásával vádol a kormány propagandamédiája. Természetesen hazudnak. Talán a ma nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján önmagában is egyértelmű, de ha nem, akkor a Fidesznek nyilvánosságra kellene hoznia a teljes beszélgetés felvételét: nem zsidózom le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen, hogy én vontam kérdőre vitapartnereimet esetleges antiszemitizmusuk miatt. »Nem adjuk el a telket, nem lesz belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméterrel többet. Ugye?«
A mondat egy több órás online vita végén hangzott el, ahol néhány képviselő egy kisebb önkormányzati telek eladása ellen szólalt fel. Ekkor már nem maradt más érv az álláspontjuk mellett, mint amit én ebben a kérdésben valóban provokatívan felteszek: csak nem a befektető származása ellen van kifogásuk? A kormánypropaganda hazudik abban a kérdésben is, hogy a képviselők döntésével szembe menve döntöttem a telek eladásáról. Arról, hogy a telket eladjuk, a képviselő testület már az év elején döntött. A pályázatot az illetékes önkormányzati bizottság írta ki, a minimális eladási árat is a bizottság határozta meg.

Ennek a bizottságnak én nem vagyok tagja, a képviselők meghatározott köre viszont igen. A pályázatra a telek adottságai miatt csak egy pályázó jelentkezett, vételi ajánlata meghaladta a meghatározott minimális eladási árat. A hazugságokat terjesztő sajtótermékekkel szemben jogi eljárást indítok.”