– Másképp kérdezem. Van olyan potens ellenzék, amely ki tudja használni ezt a mostani megingást? Illetve mit tanácsolna az ellenzéknek, és mit a Fidesznek ebben a helyzetben?
– Az ellenzéknek soha nem adnék tanácsot, semmilyen körülmények között. Gyurcsány és az MSZP polgári konzervatívnak vörös vonal. Erdélyi származásúnak meg elképzelhetetlen zóna minden téren. A Fidesznek meg nagyon sok tanácsot tudnék adni, de nem hiszem, hogy az én polgári konzervatív tanácsaim kellenek a plebejus erőkultusz korszakában. A Szájer ügy legfeljebb megerősíti az ellenzéket abban, amit eddig is gondolt és igyekszik úgy tenni, mintha meglenne az ügy, amivel győzni tudnak ’22-ben. Majd látjuk a méréseket, de legyünk őszinték, Szájer József és az ő magánélete egy normális országban nem lenne szabad, hogy az ország sorfordító kérdéseinek a spiccén legyen. Nem látok ilyen ellenzéket. Azért nem látok, mert van egy Gyurcsány Ferenc és van egy MSZP, akiket a rendszerváltáskor egy lusztrációs törvénnyel kellett volna kizárni a közéletből, csak az összes pártba beült ügynökök hada ezt megakadályozta. Olyan szövetségre, amiben a Dk és az MSZP benne vannak normális jobboldali nem szavazhat.”
Interjú Zárug Péter Farkassal a Magyar Hangban