Régimódi és megrögzötten konzervatív vagyok

2020. december 15. 15:14

A jobboldalon a tetteknek van következménye, a jóknak és a helyteleneknek egyaránt. Interjú.

2020. december 15. 15:14
Nacsa Olivér
24.hu

Szájer József ereszcsatornás menekülése nem ihlette meg?

Nem igazán. Ez az ő személyes tragédiája, most talán nincs is nagyobb büntetés annál, minthogy szembe kell néznie a történtekkel.

Pedig sokak szerint ennél viccesebb jelenetet elképzelni sem lehet. A közösségi médiában és a hétköznapokban se szeri, se száma a poénos rajzoknak, karikatúráknak, verseknek, fotóknak.

Az teljesen természetes, hogy egy ilyen eset megihleti az internet népét, és sorra születnek a sokszor tényleg humoros mémek.

Hogy jön egy jó húszfős meleg szexparti a keresztény-konzervatív-családcentrikus értékekhez, amiket annyira véd a Fidesz?

Sehogy. Ez nem fér bele a mi politikai közösségünk értékrendjébe. Ezt Szájer József is tudta, ezért mondott le minden tisztségéről. Helyesen tette.

Több évtizede – valószínűleg kormányszinten is – tudhattak az ügyeiről. Bayer Zsolt azt mondta: »Józsi küzdött, nem tudom, mióta, ezzel a rettenetes démonával”, Bogár László közgazdász pedig azt: „Ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban.«

A lényeg akkor is az, hogy a jobboldalon a tetteknek van következménye, a jóknak és a helyteleneknek egyaránt. Ha valaki az értékrendünkkel ellentétesen cselekedett, Schmitt Páltól Szájer Józsefig, mindig tudta, mit kell lépnie.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2020. december 16. 17:02
Szájerrel üggyel kapcsolatban csak egy dolgot fűznék hozzá. A jobboldal legmegtévedt emberének is fényévekkel kükönb morális tartása van, mint az ellenzéki oldalon a legnagyobbra tartottaknak.
benedek77
2020. december 16. 11:02
Ha lebuktak, mindig tudták mit kell tenniük...:-) Addig meg a kis közösségük tudtával lophattak, csalhattak, buzulhattal:-)
Tőzeg Áfonya
2020. december 16. 09:22
Nacsa inkább ne formáljon véleményt ebben a témában!
annamanna
2020. december 16. 03:41
"Milo Yiannopoulos: Életem hátralévő részét a republikánus párt elpusztításának szentelem "A kibaszott földig le kell rombolni a republikánus pártot. Trump kinevezései a Legfelsőbb Bíróságra értelmetlenek voltak. Feleslegesen védelmeztünk egy önző bohócot." "Mindent elveszítettem azért, hogy Trumpot a hivatalába segítsem. Az életem és karrierem tönkrement. Megérte? Nem. Úgy érzem, elárultak. Bosszút fogok állni." "Életem hátralévő részét a republikánus párt elpusztításának szentelem." Ezeket Milo Yiannopoulos írta a napokban a Parler nevű közösségi oldalon. Yiannopoulos 2016 környékén a Trump körüli újjobboldal alfaprovokátora volt, egészen addig, míg egy műsorban arról nem beszélt, hogy "a melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet". Innentől fokozatosan marginalizálódott, elveszítette könyvszerződését, letiltották Facebookról és Twitterről is, csillaga leáldozóban volt - Schmidt Mária alapítványa azért így is meghívta Budapestre előadni 2018-ban. Az utóbbi időben a Parler nevű alternatív platformon ír, és láthatóan nem elégedett sem a választással, sem a korábban Daddy-nek nevezett Trumppal, sem a republikánus párttal, sem azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem hozott olyan döntést, ami változtatott volna az eredményen. A republikánus párt elpusztítása mellett egy másik ötlete is van posztjai alapján: szerinte a déli államoknak ismét el kellene szakadniuk." https://444.hu/2020/12/15/milo-yiannopoulus-eletem-hatralevo-reszet-a-republikanus-part-elpusztitasanak-szentelem
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!