Meglátogathatjuk a nagyszülőket, és ha igen, milyen feltételekkel?
Továbbra is kerülni kell a csoportosulásokat - ezt a járvány első napjától kezdve ellenzem, és folyamatosan mondtam is, hogy rendkívül fontos elkerülni akár a kisebb tömeget is. A családoknak mérlegelniük kell, hogy hányan vannak, kik ének külön, ezáltal mennyi irányból érkezhet a fertőzöttség, hangsúlyozottan arra kérném az embereket, hogy vigyázzanak a nagyszülőkre, hiszen ők pótolhatatlanok, és ebben a járványban nagy veszélyben vannak. Inkább próbálják megoldani másként a kapcsolattartást – főleg, ha nagyobb a család, és sok gyerekkel látogatnák a nagymamát.
Néhány hete azt mondta nekünk, hogy körülbelül három hétre látnak előre. Most is ugyanennyi időre látják előre a járványhelyzetet? Év végére már nagyjából meg lehet becsülni, hogy mi várható járványügyi szempontból?