Ha zakatol a gazdaság, igen könnyű elfedni egy csomó problémát

„Ha már itt tartunk, van egy furcsa, számomra érthetetlen magyarázat arra, miért volt sikeres a Brexit, Donald Trump vagy akármelyik populistának bélyegzett politikus. Azt állítják, ha a végletekig csupaszítjuk a témát, pusztán gazdasági kérdésről van szó.

Nézze, ha zakatol a gazdaság, igen könnyű elfedni egy csomó problémát. Amikor viszont nem, rögtön kiderül, ki nem hord nadrágot. (nevet)

Parancsol…

Warren Buffet egyik klasszikus szólása ez. »Ha elmúlik a dagály, meglátod ki nem visel fürdőruhát.« Amikor az Egyesült Államok elkezdett lemaradni Kínától, két generáció alatt százezrek maradtak munka, jövő és kilátás nélkül, senki nem vállalt velük közösséget, és még a fehér privilégium vádját is megkapták. Csak úgy, kegyelemdöfésként. Abszolút megértem tehát azokat az embereket, akik úgy gondolták, utolsó erejükkel még jó erősen tökön rúgják az amerikai establishmentet. Ez a magyarázat persze nem lehet univerzális. A Brexit például egész másról szól, nem a hátrahagyottakról. A brit közvélemény évtizedek óta azt érezte, hogy a klub, amelyhez eredetileg csatlakoztunk, már nem az, ami volt, nem felelt meg nekünk. Sokan azzal magyarázták az egészet, hogy átverték a szegény embereket. Én viszont nem szeretem ezt a megközelítést.

Pontosan! Hiszen középosztálybeli, kiegyensúlyozott anyagi helyzetű emberek is lehetnek konzervatívak.

Világos! A legtöbb konzervatív emberre egyszerűen azt mondják, nem elég okos. Akire ezt nem tudják rásütni, arra azt mondják, cinikus, és megtéveszti a szegény embert. Ez önmagában is egy nagyon gonosz agymosás, amely lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet. Tegyük fel, hogy az ember elveszíti a munkáját, nincs a láthatáron semmi más, senki nem törődik vele. Ha hallatni szeretné a hangját, nem éppen az lenne a dolgunk, hogy megpróbáljuk meghallgatni őt?! Hasonlót érzek Közép-Kelet-Európa és a Nyugat párbeszédével kapcsolatban is.

Mélységesen megvetem a nyugati hozzáállást, még akkor is, ha nem értek egyet a kelet-közép-európai vezetők minden egyes kijelentésével.

Nyugat-Európa úgy bánik az itteniekkel, mintha az osztály »lassú« tanulói lennének. Teljesen magától értetődőnek veszik önnön zsenialitásukat, és nem értik, miért nem akar mindenki hozzájuk hasonlatossá válni. Ugyanezt a hozzáállást látom egyébként a jogállamisági vitában is. Egész egyszerűen nem hallgatják meg a másik felet. Ahelyett, hogy megkérdeznék, ezt és ezt miért tetted, miért érzel így és így, inkább ők maguk eldöntik, mi a jó. Nem szeretem ezt az önhittséget! Goromba és sértő.”