Gyárfás kezdetben melegjogi aktivistaként írt cikkeket. »A nagy fordulat négy éve jött el, amikor a református közösségben felnőtt, hívő Judit kijutott a Keresztény LMBT Csoportok Európai Fórumára, a svédországi Göteborgba« – olvasható a National Geographic decemberi számának »Két részem eggyé vált« című cikkében, amely szerint nemcsak a meleg, de a heteroszexuális hívőnek is újfajta szemléletet adhat a queerteológia.
A teológushallgató megvallja, hogy a benne lévő két rész eggyé vált, amikor találkozni látta a vallást és a melegaktivizmust. Mindez azóta felvállaltan a küldetése lett. Ebben segítették a lelkészképzőn szerzett tanulmányai, amelyekben a kereszténység kéz a kézben haladt a genderrel és a queer vonallal.
Gyárfás Judit Perintfalvi Rita »feminista teológust« tekinti mesterének és példaképének, aki szerint a Bibliát nem lehet csupán ókori szövegnek tekinteni, és szó szerinti, fundamentalista módon értelmezni. »Ahhoz, hogy a modern kor emberét is meg tudja szólítani a Biblia, olyan modern elemzési módszereket érdemes alkalmazni, amelyek képesek a bibliai szövegeket megszabadítani az ókori keretekből és a kulturális normákból fakadó, a szövegekre rátelepedő erőszak-potenciáltól« – osztja meg egyedi nézeteit a »katolikus teológia doktora, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára«.”