Az „erős nő” fogalma sokszor csapda – Novák Katalin videójában is

„A pozícióért vívott »harc« elutasítása kapcsán kap egy diszkrét pofont a női kvóta is, de az igazán fontos tananyag az, hogy egy nő, ha van is olyan elfajzott, hogy az otthonán kívül dolgozik, legalább ne akarjon a munkájáért méltó elismerést. Elvégre egy nőnek még a 21. században is azon járjon az esze, hogy jól kereső férjet fogjon, és ne ő maga akarjon sokat keresni. Hogyisne, akkor a végén még önállóvá válik, minek következtében csak akkor köt házasságot, ha valóban akar, egy rossznak bizonyuló házasságban pedig nem fog azért benne maradni, mert nem tudna egyedül boldogulni. A végén még megmutatkozna, hogy a házasságok, együttélések mekkora hányada alapszik őszinte szereteten, valódi partnerségen, összetartozáson – elhiszem, hogy ennek fényre derülése azoknak, akik a házastársi kapcsolatot tartják szinte az egyedül elfogadható életformának, valóban hidegzuhany lenne. Vajon ezért tűri meg a kormány a nem éppen keresztény értékrendű sugarbaby társkeresőt, az utcai hirdetéseivel együtt? Mert ha már egy nő valami oknál fogva nem feleség, akkor annál, ha önállóan boldogul, még az is elfogadhatóbb, ha valakinek a kitartottja?

Vajon az európai országok többségében hogyan fogadná a közvélemény, ha a családügyi miniszter ahelyett, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásán dolgozna, olyan kijelentésre vetemedne, miszerint a nemek közti bérszakadék nem probléma? Sőt, azokkal a túlemancipált nőkkel van baj, akik ezt szóvá merik tenni?

Különösen ironikusan hangzik ez egy olyan nő szájából, aki már a minisztersége előtt is havi 1,3 millió forintot keresett, jelenlegi keresete pedig mintegy bruttó hárommillió. Éljen a méhkirálynő-effektus: Novák Katalin csak a többi nőt akarja kioktatni, hogy érjék be kevesebbel, önmagára a saját elveit, szabályait nem vonatkoztatja – ő kivétel. Talán csak nem Tormay Cécile babérjaira tör, aki a konzervatív Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége elnökeként a saját életét messze nem az általa hangoztatott értékek szerint rendezte be, és a hatalom ezt, amíg nyilvánosan azt mondta, amit elvártak tőle, nagyvonalúan elnézte neki? (Csak azért nem mondhatom, hogy ő a mi száz évvel ezelőtti Szájerünk, mert őt ennyire expliciten nem kapták rajta.) Persze lehet, még örülhetünk, hogy Novák legalább nem azzal érvel, mint Kornis Gyula Tormay lapjában, a Nyugat riválisának szánt Napkeletben, miszerint az értelmiségi hivatásokra törekvő nők jogtalanul elveszik a férfiak helyét ahelyett, hogy az »igazi hivatásukat« töltenék be. Még odáig is eljuthatunk.”