Tíz reménytelen év és Románia: ezt hagyja maga után Klaus Iohannis elnök
Két elnöki mandátum alatt hogyan lett a román reformok ígéretéből a kiábrándultság évtizede?
Honnan és hogyan bukkant fel, miért vált a rendszer részévé egy rendszeren kívüli radikális párt?
„A nemzetközi összehasonlításban is kirívóan alacsony részvétel mellett lebonyolított romániai választás egyik – a közvéleményt jócskán sokkoló – eredménye volt az AUR szereplése. Nem csupán arról a – váratlanság ködéből felbukkanó – pártról van szó, amely mindenki meglepetésére megszerezte a szavazatok több mint 9%-át, és ezzel negyedik lett a parlamentbe bejutottak rangsorában, hanem arról a sajátos módszerről is, ahogyan ez a párt felépült. Tulajdonképpen az első olyan pártról van szó, amely nem a létéhez és törekvéseihez igazítja a kommunikációját, hanem magából a »kommunikációból« építi fel önmagát.
A kompetitív politikai akaratképzés egyik legcélratörőbb módján valósította meg önmagát, a mediális politizálás már elég rég kialakult világában. Persze, a mediális politizálás nem éppen új jelenség – már elég rég megtörtént honfoglalása Romániában is. Azonban érdemes megvizsgálni, hogyan építette fel önmagát e honfoglalás nyomán átalakult politikai arénában az AUR. A gyors előgomolygást egy sajátos tényező segítette, amely jórészt az alacsony részvételhez kötődik.
A múlt század ötvenes éveiben Georges Lavau francia politikatudós egy érdekes – azóta kissé elfelejtett – pártelméletet tett közzé, amely szerint a pártok alapvetően három funkciót töltenek be a politikai rendszer működésében: a stabilizációt, a legitimációt és a rendszervitát (megjegyzendő: ez utóbbi a ritkábban »gyakorolt« funkció, de a társadalmi feszültségek közvetítésével az első kettőt erősíti).”