Állapot-e vagy folyamat a demokrácia?

„Bizonyára sokan egyetértenek azzal a kijelentéssel, hogy az elmúlt harminc év egyik legnagyobb kudarca a demokrácia átváltozása nem demokráciává. Külföldi és hazai elemzők sokasága nevezi hibrid rezsimnek a 2010 után Magyarországon létrejött új rendszert. Amennyire egyértelmű sokak számára, hogy változás zajlott le a liberális demokrácia felől a nem liberális demokrácia vagy hibrid rendszer felé, oly annyira ritkán tesszük fel a kérdést, hogy egyáltalán: szabad-e egy demokráciának változnia, s ha igen, milyen irányban, milyen módon szabad? Nem kétséges: azok, akik hibrid rendszerről beszélnek, azon a véleményen vannak, hogy egy olyan változás, amit az Orbán-rendszer produkált, már nem fér bele a demokrácia »változási tartományába«.

A kormányoldalon viszont úgy vélik: az általuk bevezetett illiberális (újabban: kereszténydemokrata) rendszer még bőven a demokratikus kereteken belül van, azaz ami 2010 és 2020 között bekövetkezett, az a demokrácia »természetes« változása vagy fejlődése.Miközben a politikatudomány rég óta tudja, hogy a demokrácia sérülékeny és a változásoknak erősen kitett rendszer, a változások jellegének és dinamikájának kutatása mégis viszonylag elhanyagolt területe a politikatudománynak. S ez még hatványozottabban igaz olyan demokráciákra, amelyek nem huzamos történeti múlt után alakultak ki. Az 1989-90-ben létrejött magyar demokrácia jó példa erre, hiszen az elmúlt harminc évben számos – előre nem látott és nem várt – változás következett be. Ám egyelőre még nem értjük igazán e változások természetét és mozgatórugóit.

Ebben az írásban elszakadok a megszokott magyarázatoktól, azaz nem elégszem meg azzal, hogy a demokráciából nem demokrácia lett. E helyett megpróbálkozom a magyar demokrácia három évtizedes fejlődésének egy változáselméleti magyarázatával. A fogalom nem ismeretlen a politikatudományban és magam is próbálkoztam már ilyennel – igaz, elsősorban a pártokra koncentrálva – korábban. De a probléma, a mellyel most foglalkozni kívánok, nem is a demokrácia változása, hanem az, hogy a változásokat állapotok közötti változásnak avagy folyamatnak értelmezzük. Áttekintve az 1990-2020 közötti harminc év politikatudományi termését, kialakulhat bennünk az az impresszió, hogy tudományágunk a demokráciát inkább tekinti állapotnak, állapotok egymásra rakódásának, mintsem folyamatnak. Az állapot versus folyamat vitában (ha van egyáltalán vita) Norbert Eliast szeretném segítségül hívni. Ő ugyan nem foglalkozott demokráciaelméleti kérdésekkel, de munkáiban bőven találunk utalásokat és kifejtéseket, a minket foglalkoztató probléma jobb megértéséhez. Elias folyamatszociológiai nézőpontból érvel az állapotszociológiával szemben. Én is így teszek, csak a politikatudományon belül.”