Aki nem dolgozik ne is egyék?

2020. december 06. 22:27

A gondolatot az arisztokrácia és a nagytőkés rétegek ellen is felhasználták.

2020. december 06. 22:27
Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület
MTI-OS

„A Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetését ellenzők gyakran a még bibliai eredetű régi mondást idézik: „aki nem dolgozik ne is egyék”. Egyébként a gondolatot az arisztokrácia és a nagytőkés rétegek ellen is felhasználták, amikor a szocializmus kezdetekor véget akartak vetni annak, hogy épp akik a legtöbbet dolgoznak, a szegényparasztok és a szegény munkások rendszeresen éheznek, viszont a gazdagok, ha nem dolgoznak, akkor is jól élnek. Ma, a világjárvány következtében Európa szerte szűnnek meg a hagyományosan sokakat foglalkoztató állások a turizmusban, vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben, a színházakban és sok más ágazatokban is.

A kormányok és az Európai Bizottság különféle támogatásokkal próbálják ellensúlyozni a kialakulóban lévő súlyos gazdasági visszaesést. Az állásukat elveszítők megkapják a korábbi jövedelmük egy jelentős részét és ezt az intézkedést most széles körben elfogadjuk és igazságosnak érezzük.Egy másik intézkedéstípust, egy válságkezelő alapjövedelem bevezetését Budapesten is tervezik. Ez már független lenne a korábbi foglalkoztatástól és célja a szegénység és az elnyomorodás alsó határának meghúzása. Egyesületünk egyetért a javaslattal, amely egy óriási lépés célunk felé: a FELTÉTEL NÉLKÜLI alapjövedelem általános bevezetése felé. Már többször írtunk róla, hogy a mostani válságon túl, a robotizáció is sok hagyományos állást fog megszüntetni. Új világ küszöbén toporgunk, így nem csoda, hogy a régi mondás érvényét veszti.”

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2020. december 07. 08:49
Az FNA gondolatát először Milton Friedman vettette fel a kapitalizmus megmentése érdekében a középréteg megmentésére válság idején. Ugyanis a zavargásokat és forradalmakat mindig a középrétegek produkálják, a szegények mindig csendben vannak. Hosszan tartó nagy válság idején munkanélkülivé válhat a középréteg nagy része, és ez szinte bizonyosan zavargásokhoz vezet. Könnyen lehet, hogy ebbe fut bele a világ.
zolizolizoltan
2020. december 07. 08:37
Az FNA a középréteg megmentésére való válság idején, nem pedig a tartósan szegény rétegek felemelésére. A fideszes keménymag nagy tájékozatlanságban szenved.
Valandil
2020. december 07. 08:11
Világ lumpenproletárjai egyesüljetek!
matykox
2020. december 07. 07:52
FELTÉTEL NÉLKÜL takarodjatok anyátokba, internáci gazemberek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!