Hol volt ez a bátor püspök, amikor Biden a legártatlanabbak meggyilkolását szorgalmazta?
Imádkozó keresztényeket börtönöztek be – erről is volt mondanivalója?
Tulajdonképpen az egész közeg hazugságokra, a tudományosság és szakértőiség hiányára épül.
„Ahogy már az eddigiekből is kiderülhetett, országunkban igen sokan akadnak, akik a »genderkérdések« szakértőiként szeretnek parádézni. Ebben a témakörben ez a posztsorozat sem teljes: pusztán az internet legsötétebb és legfortyogóbb bugyraiból gyűjtök össze példákat pár kiemelkedő szereplőről, akik a tágabb nyilvánosságban is töretlenül genderszakértenek. A sorozat zárófejezetében egyéb fergeteges példák segítségével azzal foglalkozom, hogyan érnek össze a genderszakértés eddig vizsgált szálai.”