„Három hete beszéltem vele utoljára, már rosszul érezte magát, de abban maradtunk, hogy felépülése után találkozunk. Nem így történt, nem találkozunk már ebben a földi életben, tegnap este értesültem haláláról.
A Marosvásárhelyen született Szőcs Géza különösen sokat jelentett számomra, a magyar közéletben szintén Marosvásárhelyről indult képviselőnek. 1990-ben, a rendszerváltás után többen jöttünk diákok Erdélyből, akik Budapesten a jogi, közgazdasági, vagy politológiai képzésre nyertek felvételt. Szőcs Gézának a Bem rakparton volt egy irodája, ahova befogadott minket erdélyieket, anyaországiakat, külhoniakat, és lehetőséget adott a szabad szervezkedésre, tanulásra, gondolkodásra. Ebben az irodában sokan összegyűltünk és bár számos kérdésben eltérően gondolkodtunk, az iroda szellemisége örökre megfertőzött bennünket a magyar haza és a magyar nemzet iránti felelősség érzésével. Volt, aki otthonról hozta a nemzeti sorskérdések iránti érzékenységét, volt, aki továbbgondolhatta ott, abban a környezetben, volt, aki ott érezte meg mit is jelent. Géza és az általa teremtett, akkor nemzeti szabadelvű gondolkodásnak nevezett szellemiség, szárnyaló hite, gondolatai, sokunkat tereltek a politika, a közélet felé itthon és otthon. Sokan követtük őt erdélyiek a Reform Tömörülésben, ott voltam a csoport alakulásánál és aztán vele együtt sodort ki az élet az erdélyi politikából és kerültünk bele a magyarországi közéletbe.
A tusványosi, erdélyi találkozásokat pesti és újpesti beszélgetések váltották, ebédek is, közös barátokkal, többször az általa kedvelt Csalogány és Öreghalász étteremben. Könyvei, dedikációi, sokszor egy számomra ismert, letűnt, lehet soha nem is volt erdélyi világot idéztek, de olyan szóképekben és dimenziókban írt, amelyek csak a legnagyobbaknak adatnak meg. Géza versei, prózái egyediek és megismételhetetlenek.
Főkonzuli éveim alatt Csíkszeredába is rendszeresen eljött, könyvbemutatókat, találkozókat szerveztünk és a sok nagyszerű pillanat között legszebb élményem az volt, amikor Hende Csaba, akkori honvédelmi miniszterrel ünnepélyesen magyar állampolgárnak eskettünk száz szentegyházi huszárt. A találkozások mindig inspiráltak, tanácsai, meglátásai fontosak voltak számomra, az ő hitvallása számomra is példa: egyszerre volt erdélyiként egyetemesen magyar, és magyarként egyetemesen erdélyi.