Mi a baj a kormány lakástámogatási terveivel

2020. november 02. 09:20

Egy szegényebb család kívül esik a lehetőségen.

2020. november 02. 09:20
Kiss Soma Ábrahám
Mérce

„A CSOK konstrukciója vak a társadalmi egyenlőtlenségekre, tekintve, hogy egy tehetős család, amelynek alapvetően nem lenne szüksége az otthonteremtési támogatás igénybevételére ahhoz, hogy lakást építsen, fel tudja venni, így akár tízmillió forintot is spórolva, megspékelve a tízmilliós államilag támogatott, kedvezményes hitellel. Ezzel szemben egy szegényebb család, melynek jóval nagyobb anyagi terhet jelent a megfelelő lakhatási körülmények megteremtése, kívül esik ezen a lehetőségen, hisz a CSOK által nyújtott összegekből nem lehet felépíteni egy házat, az önerőt pedig nem tudja mellé rakni.

Ez a probléma egyébként feltűnik Matolcsy György jegybankelnök ötvenpontos javaslatcsomagjában is, melyben komoly kritikák érik a kormányzat lakhatási politikáját (ahogy a jegybankelnök Növekedés.hu-n rendszeresen közzétett írásaiban már megszokhattuk). Az MNB válságkezelési javaslatcsomagjában olyan pontok szerepelnek, melyek a jelenlegi, legfőképp a közép- és felsőosztály számára igénybe vehető támogatási formák mellett a társadalom szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező csoportjainak lakhatási körülményeit javítanák, az azonban erősen kérdéses, hogy ezek közül a kormány mennyit fog a gyakorlatba ültetni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2020. november 02. 13:02
A proletárnak nincs elég diktatúrája a proletárdiktatúrában. Ez a baj.
nemecsekerno_007
2020. november 02. 12:52
Vége a szocializmusnak Ibrahim elvtárs.
balbako_
2020. november 02. 12:32
Aki dolgozik annak jár.
sztd
2020. november 02. 12:28
Babaváró hitelt kb. mindenki felvehet, aki dolgozik. Ha összegyűjt (vagy hitelben megkap) 10 millió Ft-ot, akkor Budapesttől nem olyan messze új ház építését is megoldhatja. Én tudom, hogy a budapesti belvárosban jobb az infrastruktúra, de Sződ, Szigetcsép vagy Perbál is lehet megfelelő egy szorgalmas embernek nulla indulással. Ezen kívül létezik olyan, hogy gyűjtés!!! Nem azonnal, hanem évek alatt kell az alaptőkét összegyűjteni. Hasznos tevékenység, én is így kezdtem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!