Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Üzenem neki, ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be.
„Kérem szépen, én megpróbáltam némi megértéssel szemlélni DSZ ámokfutását. Nem szóltam, amikor úgy döntött, álmából felébresztve is jobb novellát ír, mint az őt kritizáló szerzők (én még nem tartoztam közébük), cigaretta és kávé nélkül. Rendben, a kóros önbizalom nem bűncselekmény.
De ez a nyilatkozata már az: »Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos. Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai.«
Bárkinek megmutatom a BTK-ban a vonatkozó paragrafusokat. Most pedig üzenem neki, hogy ha elment az esze, hagyja ott felelős állását, takarodjon melegebb égtájakra, próbálja megtalálni, addig is fogja be.”