Lengyelország és Magyarország ez alkalommal más utat választ

„Az egyre jobban kiépülő jogi szabályozás ugyanakkor két okból sem elégítette ki a jogállamiság uniós védelmének híveit. Egyrészt úgy gondolták, hogy a megalkotott eljárások túlságosan hosszúak ahhoz, hogy elrettentő hatásúak legyenek. Másrészt pedig – részben az eljárás időtartamából adódóan is – a szankciórendszer túlságosan bonyolult és nem elég szigorú ahhoz, hogy valódi büntetést jelentsen.

A pénz esete a jogállamisággal

Így jutunk el a mostani javaslathoz, amelynek célja, hogy az uniós kifizetéseket és a jogállami kritériumok teljesítését összekösse. Az Európai Bizottság akkor indítja el az eljárást, ha egy tagállam esetében a jogállamisági keretek megsértését vagy annak kockázatát érzékeli, feltéve, hogy mind a megsértés, mind pedig annak kockázata kellően közvetlen módon befolyásolja, vagy súlyosan veszélyezteti az uniós költségvetés hatékony és eredményes pénzgazdálkodását vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét.

Az eljárás aztán a Tanácsban folytatódik, ahol a tagállamok minősített többségének szavazatával hagyhatják jóvá a Bizottság által javasolt szankciókat. Mindez azt is jelenti, hogy az elsőrendű gyanúsítottként általában emlegetett Lengyelország és Magyarország nem tudja megakadályozni, hogy adott esetben velük szemben büntetésként felfüggesszék az uniós pénzek folyósítását, csak akkor, ha a maguk álláspontja mellé még legalább tíz tagállamot fel tudnak sorakoztatni, akik összesen az Unió lakosságának 35 százalékát alkotják.

Az Európai Parlament és a Tanácsot képviselő soros elnökség, valamint a Bizottság képviselője által kidolgozott javaslat erőteljes támogatásra számíthat az úgynevezett »takarékos« – rosszindulatúbb fordítás szerint »fukar« – négyek« politikusaitól. A »takarékos négyek« megnevezés azt a négy országot – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – jelöli, amelyek nettó befizetőként elsősorban azt szeretnék elérni a költségvetési támogatások során, hogy az ő befizetéseik minél kisebb mértékben növekedjenek, optimális esetben az előző időszakhoz hasonló mértékű maradjon. Számukra a jogállamisági kritériumrendszer kiváló alkalom, hogy befizetéseik csökkentéséért lobbizzanak.

Hozzájuk képest kevésbé erőteljesen, de vélhetően szintén támogatóan fog viszonyulni a javaslathoz a tagállamok többsége. A déliek – Olaszország, Portugália, Spanyolország - azért, mert számukra a gazdaságuk szempontjából létkérdés, hogy minél hamarabb uniós forrásokhoz jussanak. A nyugat- és észak-európaiak – Finnország, Franciaország, Írország stb. – azért, mert ők úgy gondolják, náluk nem lehet gond a jogállamisággal, tehát nem érintettek az ügyben. A közép- és kelet-európaiak – a baltiak, Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovénia – pedig azért, mert attól félnek, hogy ellenkezésükkel esetleg magukra irányítják a figyelmet, és ők is a veszélyeztettek körébe kerülnek.

Lengyelország és Magyarország számára is nyitva állna az ez utóbbi csoporthoz csatlakozás lehetősége. Ahogy az elmúlt években, úgy most is választhatná a két ország azt az utat, hogy esetről-esetre vívja meg a harcát az uniós intézményekkel és a többi tagállammal, azt próbálva bebizonyítani, hogy nincs több problémájuk a jogállamisággal, mint a tagállamok többségének.

Az elmúlt napok bejelentéseinek fényében azonban úgy tűnik, hogy Lengyelország és Magyarország ez alkalommal más utat választ. Ez a tény a két ország egész Európa-politikáját új értelmezési keretbe helyezi. Eddig ugyanis, bár mindkét országnak voltak vitái az uniós intézményekkel, az integrációs folyamat általános irányát és értelmezését nem vitatták.”