„Ismét bebizonyította a fideszes propagandagép, hogy nem tekinthető médiának. Most azonban nem egy hazugsággal, hanem szimpla lopással. Szeptember 23-án megjelent egy riport az Azonnalin: egy vállalkozó, Attila történetét mesélte el Rences Ágoston, aki internetes banki csalás áldozata lett, és elveszített több, mint hatmillió forintot. Attila később elmondta a történetét a kormányzati propagandegép egyik fogaskerekének, a Kisalföldnek is. A kiadvány ezek után saját riport írása helyett fogta, és ellopta az Azonnali riportjának szövegét Attilláról, és online, illetve a napilap cikkeként is megjelentette az eredetire való hivatkozás nélkül.
Egyértelmű, hogy Magyarországon a Fidesz leváltása után a következő kormánynak keményen fel kell majd lépnie a propagandagéppel szemben. Meg kell akadályoznunk a további álhír és dezinformációs kampányokat, meg kell akadályoznunk, hogy propagandisták tovább lophassák valódi újságírók munkáit, mert ezek egyetlen célja, hogy szétverjék az emberséges demokráciákat és az igazságos jogállamokat.