Egy igazán bátor ember

2020. november 11. 09:12

Egyedül maradtunk, Sanyi!

2020. november 11. 09:12
Szanyi Tibor
Szanyi Tibor
Munkások Újsága

„Orbán Viktornak 2020. március 30-án 133 – szerinte – »bátor« emberre volt szüksége, hogy teljhatalmat kapjon. Akkor 137-en lettek mellette, 53-an pedig ellene szavaztak. Konkrétan az ún. ellenzékiek zöme jelentette ez utóbbiakat.
Most tegyük félre, mekkora »bátorság« kell 133 vazallusnak ahhoz, hogy átadják az amúgy sem önálló akaratukat a kormányzónak! 2020. november 10-ére Orbán »bátor« embereinek, pontosabban vazallusainak száma 180-ra nőtt, s mindösszesen egy, azaz egyetlen egy ember állt neki ellent: Székely Sándor, független országgyűlési képviselő, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom egyik alapítója.

Felidézem, hogy a ma idehaza (újra) megszavazott kormányzói teljhatalom eredetije az ‘anno’ éppen nácivá lett Németországból származik, amikor is 1933. március 23-án a Reichstag a szociáldemokraták »nem« szavazatai dacára bő kétharmados arányban rendelt alá mindent Hitlernek. Egyedül a baloldal szavazott »nem«-mel, míg a náci és a középpártok persze igennel. Akkor 94-en álltak ellen 444 »bátor« nácinak, illetve náci bérencnek.

Tulajdonképpen minek ide ellenzék, ha a rezsim összes kulcsfontosságú törvényét támogatják? Kik ezek a zombik, akik arról pofáznak hajnaltól napestig, hogy le akarják váltani Orbánt. De minek is váltanák le, ha Orbán minden lényegi indítványát megszavazzák?

Ennyire ‘bátrak’ lettek ezek a szarjankók! Egyetlen normális szavazatot sem érdemelnek. Legfeljebb az orbáni »bátraktól«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. november 11. 15:36
hát nem véletlen a megnevezés: moslék koalició!
atila68
2020. november 11. 12:34
Tibor! A te fajtádat a nácik történetesen szó szerint kipofozták a Reichstag épületéből és így lett meg a szükséges többség. Akikről te 94 baloldaliként teszel említést azok hozzád képest a legvelszántabb vadkapitalisták voltak.
Kanmacska
2020. november 11. 11:11
Tibi együtt ivott Konok Petivel és összebeszéltek!
zrx8
2020. november 11. 11:06
"Tulajdonképpen minek ide ellenzék" hát ez az !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!